Forradalmi újítást tesztelnek az egészségügyben: ez lehet a csodafegyver a végeláthatatlan várólisták ellen
A kórházi program mellett egy 800 ezer font keretösszegű mesterségesintelligencia-képzési pályázati alapot is létrehoztak.
A kórházi program mellett egy 800 ezer font keretösszegű mesterségesintelligencia-képzési pályázati alapot is létrehoztak.
Az európai vállalatok körében a mesterséges intelligencia az egyik legfontosabb stratégiai prioritássá vált 2026-ra – derült ki egy friss kutatásból.
Az Instagram Plus kifejezetten a hétköznapi felhasználókat célozza meg.
Egyre többen használják a mesterséges intelligenciát a mindennapokban, de még mindig keveset tudunk arról, hogyan gondolkodnak róla a felhasználók.
Több mint ötven év után ismét emberes küldetés indulhat a Hold felé, és a tervek már nem állnak meg egy egyszeri landolásnál.
Megjelent az új DIMOP Plusz KKV-pályázat! Akár 12 millió forint vissza nem térítendő KKV-támogatás igényelhető digitális fejleszés eszközökre és szoftverekre.
A felmérés arra keresi a választ, hogy mivel töltik valójában a munkaidejüket a magyar dolgozók, és hogyan hat a robotizáció a különböző munkakörökre.
Egy Magyarországon, Csehországban és Lengyelországban végzett regionális felmérés szerint a ChatGPT messze a legnépszerűbb mesterségesintelligencia-eszköz a régióban.
A közel-keleti konfliktus nyomán kialakult globális héliumhiány egyre súlyosabb fennakadásokat okoz a technológiai iparágak, különösen a félvezetőgyártás ellátási láncaiban.
A hétvégi szófiai világkupán debütál az a valós idejű pontozórendszer, amely minden eddiginél átláthatóbbá és gyorsabbá teszi az értékelést.
A Wizz Air innovációs stratégiájába illeszkedő fejlesztés több hónapnyi tesztelés után válik elérhetővé.
A mesterséges intelligencia (MI) térnyerése miatt a társadalomnak újra meg kell tanulnia megbecsülni a fizikai és a szakmunkát.
A tinédzserek már napi szinten használják a mesterséges intelligenciát tanulásra, döntésekhez és akár érzelmi támogatásra is.
Tim Cook, az Apple vezérigazgatója nemrég a Good Morning America műsorában arra biztatta az embereket, hogy tegyék le az okostelefonjukat, és töltsenek több időt a természetben.
A technológia olyan gyorsan változik, hogy amit ma biztosnak látunk, az néhány hónap múlva már teljesen más képet mutathat.
A helyzet azért különleges, mert az érintett eszközök közül öt gyakorlatilag vadonatúj, 2025-ös modell.
A mesterséges intelligencia néhány év alatt olyan tempóban vált a mindennapok részévé, hogy a társadalom jelentős része még mindig csak próbálja értelmezni, mit is jelent ez az új korszak.
A kutatás egyik legfontosabb tanulsága, hogy a mesterséges intelligenciához való viszonyulás erősen ambivalens.
A NASA április elején tervezi elindítani az Artemis II küldetést, melynek keretében több mint 50 év után először repülnek majd ismét űrhajósok a Hold körül.
Hogyan alakítja át a mesterséges intelligencia a munka világát? Vajon melyik ágazatokban lesz a legnagyobb változás a következő években? Mutatjuk!