Tűz ütött ki egy belvárosi vendéglátóhelyen az ELTE egyik épületében
Tűz keletkezett egy fővárosi vendéglátóhelyen, a Rákóczi úti épületet mintegy 500 ember hagyta el - tudatta a katasztrófavédelem a honlapján csütörtökön.
Tűz keletkezett egy fővárosi vendéglátóhelyen, a Rákóczi úti épületet mintegy 500 ember hagyta el - tudatta a katasztrófavédelem a honlapján csütörtökön.
Hétfő kora délután kiürítették a Mezőkövesdi Szent László Gimnázium és Közgazdasági Technikumot.
A közzétett videókon füst emelkedik a terület fölött, amely több katonai és stratégiai létesítmény közelében található.
Az enyhülő idő miatt olvad a természetes vizek jege, ezért egyre veszélyesebb a jégen tartózkodni
Életveszélybe került két gyerek is Szobnál, miután a befagyott Ipoly jegére merészkedtek, de beszakadt alattuk a jég.
Kedd reggel Kigyulladt egy kamion az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán.
A kutya a jéghideg vízben küzdött az életéért, miközben gazdája kétségbeesve hívta a segítséget.
Országszerte több mint 300 alkalommal vonultak ki a tűzoltók a havazás kezdete óta, elsősorban kidőlt fák, közúti balesetek és elakadt járművek miatt.
Tizenkét esetben riasztották a mentőket pirotechnikai eszköz használatával kapcsolatos kéz, arc, szemsérülésekhez.
A tűzijátékok miatt 5 melléképület, 3 hulladékgyűjtő edény, 3 fa, egy személyautó, illetve több helyen a felhalmozott lomok gyulladtak ki.
Az évnek ebben az időszakában átlagosan harminc-hatvan tűz keletkezik tűzijátékok miatt.
Karácsony háro óm napja alatt 413 riasztáshoz vonultak a tűzoltók országszerte: nem unatkoztak.
Karácsony első napján országszerte 137 alkalommal riasztották a tűzoltókat.
A baleset különösen érzékenyen érintheti a magyar teniszválogatottat, hiszen 2026 februárjában fontos Davis Kupa selejtező mérkőzés vár a csapatra.
December 24-én országszerte 179 tűzoltói beavatkozásra volt szükség. 47 esetben tűzhöz riasztották a tűzoltókat.
Egy őz beszorult egy diósdi családi ház kerítésébe, és sehogy sem tudott kijutni. Szerencsére a törökbálinti tűzoltók gyorsan a helyszínre értek...
Drámai pillanatok játszódtak le hétvégén a Mátrában, amikor egy teljes szarvascsorda rohant a 24-es főútra. Két autó is beléjük csapódott.
Élénk lökések kísérhetik az egyre nagyobb területen nyugatira, délnyugatira forduló szelet.
A tűzoltók azonnal megkezdték a tűzzel érintett emelet kiürítését.
A baleseti helyszínelés miatt a Budapest-Hatvan-Miskolc vonalon hosszabb eljutási időre lehet számítani.