Több tízezren tüntetnek a fővárosban: ebből lett nagyon elegük az egyetemistáknak, ezt lépték a szerb diákok
A demonstrálók reggel óta érkeznek a fővárosba, ahol 16 órakor kezdődik az utóbbi négy és fél hónap legnagyobb tiltakozása.
A demonstrálók reggel óta érkeznek a fővárosba, ahol 16 órakor kezdődik az utóbbi négy és fél hónap legnagyobb tiltakozása.
A magyar bírók a lengyel kollégáik példáját követik, akik öt évvel ezelőtt az "ezer talár menete" néven elhíresült tüntetést szervezték meg.
A leköszönő EU-párti elnök, Salome Zurabisvili elhagyja a rezidenciát, de szerinte Bidzina Ivanisvili nem legitim elnök.
A Starbucks baristái sztrájkba lépnek az Egyesült Államokban, miután a szakszervezet és a vállalat között folytatott tárgyalások nem vezettek eredményre.
A nyugdíjasok pénteken ismét kivonultak Zágráb főterére, hogy a szegénység ellen tüntessenek.
A szerbiai ügyvédek is csatlakoztak azokhoz az egyetemi hallgatókhoz és mezőgazdasági termelőkhöz, akik tiltakoznak.
Kézben tartott égő gyertyák, feliratokkal és képekkel ellátott plakátok, molinók tűntek fel a tömegből. Azt írták: Kérjük vissza Ferenc atyát!
A Kanári-szigeteken a turizmus iparágának túlzott növekedése miatt sok helyi lakos kénytelen az autójában vagy barlangokban élni.
A Sóskútiak nem adják fel, ezúttal autós forgalomlassító akcióval tiltakoznak a szlovén Andrada cég akkumulátor-feldolgozó üzemének községbe költöztetése ellen.
Európa szerte forronganak a gazdák, most viszont tél van, a mezőgazdasági munkák kevéssé vannak. Éppen ezért rövid távon nem kell a magyar vásárlóknak drágulástól tartani.
Nem állnak le a német gazdák: több helyen megakadályozták, hogy áru jusson az üzletekbe.
Szombaton is folytatódott a gazdák tüntetése Németországban, Svájcban és Olaszországban.
A tiltakozók egészséges és fenntartható élelemhez való jogot követeltek. A múzeum szerint a festménynek nem lett baja.
Gázálarcban tiltakoztak nyírbátori civilek a bűz miatt. A helyieknek elegük van a tíz éve érezhető szagokból, ami a környező mezőgazdasági telepekről érkezik. A kormányhivatal bár tud a problémáról, egyelőre még nem történt semmi előrelépés.
Magyarországon nem lehet terrorszervezet mellett tüntetni, így a a Budapesti Rendőr-főkapitányság megtiltotta a fővárosba péntekre bejelentett gyűlés megtartását.
Vasárnap délután körülbelül 150-200 ember tüntetett Gödön a helyiek biztonságáért és akkumulátorgyárak „korlátozásáért” – olvasható a Mérce helyszíni riportjában.
Közel ötszáz ember gyűlt össze Szeged belvárosában azért, hogy az óvodapedagógusok és az óvodák méltatlan helyzete miatt tiltakozzon. A legtöbb szegedi óvoda képviseltette magát a tüntetésen, valamint az Egységes Diákfront is jelen volt.
Miért nem tud olyan hatékony lenni a tanársztrájk, mint egy vasutas-, taxis- vagy kukássztrájk?
2023 elején is több száz pedagógust keresnek Magyarországon iskolákba, óvodákban. Igaz, a meghirdetett állások száma kevesebb, mint 2022-ben.
Szabó Zsuzsa, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke elfogadhatatlannak tarja, hogy az EU-s pénzekhez kötik a pedagógusbérek rendezését.