Módosult a zivatar-riasztás: erre az egy megyére durva égszakadás csap le hamarosan
Az éjszaka folyamán kelet felé korlátozódik a zivatartevékenység, miközben gyengül.
Az éjszaka folyamán kelet felé korlátozódik a zivatartevékenység, miközben gyengül.
Nagy területen megélénkül a déli, délnyugati szél, amit a délnyugati megyékben helyenként erős lökések kísérhetnek.
Zápor, villámlás és jégeső is lehet a hosszú hétvége közepén, az érintett megyékben élőknek ezekre kell figyelniük.
Széllökések, és nagyobb mennyiségű csapadék is valószínűleg előfordulnak, de késő estére már elvonulhatnak ezek.
Délután zivatarok alakulhatnak ki, főként az ország északi felén, míg délkeleten kisebb az esély villámtevékenységre. A
Jellemzően napos, de az átlagosnál hidegebb idővel kezdődik február első hete - közölte a HungaroMet.
Győr-Moson-Sopron és Vas megyében is figyelmeztetést adtak ki, komoly széllökések várhatóak ma.
Budapest János-hegy meteorológiai állomáson óránkénti 101,5 kilométeres széllökést mértek.
A nyugati, délnyugati szél többfelé megerősödik, de az ország délnyugati harmadán gyenge vagy mérsékelt marad a légáramlás.
A viharossá fokozódó szél miatt jelenleg több megyében is figyelmeztetés van érvényben, holnap pedig frontális felhő- és csapadékzóna érkezik.
Péntekre virradóra többfelé várható eső, zápor, helyenként havas eső, havazás, illetve ónos eső is.
Éjjel sokfelé elered az eső, északkeleten akár még koripálya is lehet az utakból.
Szenteste 354 tűzoltói beavatkozás volt országszerte; 235 alkalommal a viharos szél miatt kidőlt fákhoz hívták a tűzoltókat, 47 esetben tűzhöz.
Széllökések veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adtak ki Somogy, Zala és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye egyes járásaira.
Budapest János-hegy meteorológiai állomáson óránkénti 102 kilométeres széllökést mértek, ezzel megdőlt a legnagyobb széllökés erre a napra vonatkozó fővárosi rekordja.
Délutánra már inkább csak az ország délkeleti felén fordulhat elő csapadék. Késő délutántól, estétől kezd csak el csökkenni a felhőzet északnyugat felől.
Napsütés és havas eső is lehet ma az ország különböző részein - ez derül ki az előrejelzésből.
Változékonnyá válik az időjárás a jövő héten: több hullámban várható csapadék, szerdán pedig hidegfront érkezik viharos széllel.
Vasárnap száraz, fátyolfelhős idő ígérkezik, miközben a hajnal hűvösebbé válik, fagyra is számíthatunk.
Az erős szél hatására csütörtökön jelentősen kilengett a Balaton vízszintje, a tó egyes pontjain 40 centiméteres eltérést mértek.