Ez a legjobb módja a munkahelyi stressz levezetésének: nem csak a dolgozók nyernek rajta
A dolgozók testi és lelki egészségére a munkáltatóknak most különösen érdemes odafigyelni.
A dolgozók testi és lelki egészségére a munkáltatóknak most különösen érdemes odafigyelni.
A szívünk az egyik legkényesebb szervünk, amit óvnunk kell mindenek felett. De nem csak étkezéssel és sporttal, hiszen az érzelmeink, gondolataink is hatással vannak rá.
Még mindig nagyon sokan halnak meg Magyarországon hirtelen fellépő, vagy évek óta fennálló szívproblémák miatt.
Nem minden gyereknek örömteli a tanulás. Éppen ezért ezekre a jelekre figyeljünk, ha úgy érezzük, gyermekünknek esetleg gondja van az iskolával.
A magyarok nem egyszerűen hosszabb életre vágynak, hanem az egészséges életévek számát szeretnék növelni, az egészség terén viszont a nemzetközi rangsorok végén vagyunk.
Az egyre növekvő infláció, a romló gazdasági helyzet miatt sokan látjuk kilátástalannak a jövőnket. De mit tudunk azért tenni, hogy a megoldásra tudjunk koncentrálni?
Nem szabad csupán a nyaralástól várnunk a boldogságot, hanem a mindennapokban is törekednünk kell arra, hogy megfelelőképpen kikapcsolódhassunk.
Statisztikai adatok szerint Magyarországon több, mint 1 millió ember lehet érintett a cukorbetegség valamely típusától.
Ha valaki szonrong a munkahelyén, akkor az könnyen jelentkezhet olyan viselkedésformákban, mint a perfekcionizmus, vagy az örökös halogatás-
Magyarországon a munkával összefüggő megbetegedésben szenvedők több mint 60%-a váz- és izomrendszeri betegségről számolt be, 9,3% pedig stresszről, szorongásról, depresszióról.
Segíthet, ha magas elvárásokat támasztunk magunkkal és másokkal szemben, de egy ponton túl már inkább árt, mint jót tesz.
Sokan kezdenek visszatérni az irodai munkavégzéshez, amihez hozzátartozhat a hosszú ingázás is, ennek pedig több negatív hatása is lehet.
A magyarok mentális egészségére már a járvány is jelentős negatív hatást gyakorolt, azonban mire fellégezhettünk volna, jött a háború.
Megkezdődött a hosszú hétvége, amikor is sokan kelnek útra. A vakáció viszont könnyen fordulhat át rémálomba, ha ezekre a dolgokra nem figyelünk oda eléggé.
A sabbatical tökéletes eszköz arra, hogy számos mentális betegség kialakulását, köztük a kiégést is megelőzzük vele.
Minden harmadik magyar autós legalább alkalmanként stresszes vezetés közben, ez pedig veszélyes.
Nagy arányban romlott a magyar nyugdíjasok egészségi állapota a koronavírus magyarországi megjelenése óta - derült ki a Pénzcentrum legfrissebb kutatásából.
Ha te is ezeket a szokásokat követed, akkor azok közé tartozol, akik a saját magukat idegesítik fel! Teljesen irritált leszel egész nap.
Szakértő segít eldönteni, hogy minket érint-e a kiégés, és ha igen, hogyan ismerjük fel az intő jeleket.
Nemcsak az ünnepek, hanem az évzárás is közeleg, ilyenkor rengeteg stressz szakadhat sok dolgozó nyakába több frontról is.