Itt a tervezet: jócskán növelnék a kiegészítő nyugdíjakat, ez rengeteg időst érint
A javasolt intézkedések kiegészíteni (nem helyettesíteni) kívánják az állami nyugdíjakat.
A javasolt intézkedések kiegészíteni (nem helyettesíteni) kívánják az állami nyugdíjakat.
Bár az idősebbek motivációi sokrétűek, munkához való hozzáállásuk általánosan kiemeli őket a munkaerőpiac szereplői közül.
A kormány törvényjavaslata szerint 2026-tól fokozatosan bevezetik a 14. havi nyugdíjat, ám a jogosultsági feltételek szigorodnak.
A kormány benyújtotta a tizennegyedik havi nyugdíj bevezetéséről szóló törvényjavaslatot, amely szerint 2026-tól fokozatosan vezetik be az új juttatást.
A támogatás összege legfeljebb 300 ezer forint, melyet 10 évenként lehet igényelni a lakókörnyezet akadálymentesítésére.
Azok, akik postán kapják a nyugdíjat, 2025 decemberben is a Magyar Posta által kiadott kézbesítési naptárban megjelölt napon számíthatnak a nyugdíj érkezésére.
A Magyar Posta november 13-28. között ütemezetten kézbesíti a novemberben esedékes nyugdíjat.
Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette a 14. havi nyugdíj fokozatos bevezetésének részleteit.
Január elsejétől több lépésben vezetik be a 14. havi nyugdíjat - mondta Orbán Viktor.
Az elöregedő társadalomra többnyire mint kihívásra tekintünk, miközben rengeteg gazdasági és társadalmi lehetőség is rejlik az időskorosztályban. Az ezüstgazdaság növekedése várható.
Az Országos Nyugdíjas Parlament támogatását fejezte ki a díjtalan készpénzfelvétel feltételeinek enyhítésére irányuló javaslattal kapcsolatban,
A magyar nyugdíjrendszer fenntarthatósága és a nyugdíjasok elszegényedése komoly kihívást jelent, miközben szakértői viták zajlanak a szükséges reformokról - írja a szakértő.
Az elöregedő társadalmak folyamatosan sodródnak egy olyan társadalmi-gazdasági krízis felé, amelyre időszerű lenne megoldásokat találni.
A legfontosabb kérdések eldőltek, de amíg nem jelenik meg erről hivatalos rendelet, csak találgatni lehet, hogy pontosan kinek jár majd a 14. havi nyugdíj.
Farkas András: a degresszió nem adó, hanem egy 1998 óta létező technikai elem a nyugdíjszámításban, amely a magas keresetek nyugdíjalapba számítását korlátozza.
A kormány dolgozik a 14. havi nyugdíj bevezetésén, amit 2-4 év alatt lehetne megtenni - mondta Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár.
A NYUSZET véleménye szerint minél hamarabb progresszív nyugdíjrendszert kellene bevezetni, amit Simonovits András pontosan meg is fogalmazott.
Összegyűjtöttük a legfontosabb, legérdekesebb, legolvasottabb híreket, cikkeket 2025. 42. hetéből.
Az eszközzel eddig már 76 ezer életet mentettek meg és azon keresztül 725 ezer esetben nyújtottak hétköznapi ügyekben segítséget
A kormány a 14. havi nyugdíj bevezetését fontolgatja, ami jelentős költségvetési kiadásnövekedést eredményezne.