Sokk a magyar munkahelyeken: dolgozók ezrei nem kérnek már ebből, jöhet a felmondási hullám – erre készülhet mindenki
Egy friss kutatásból kiderült, hogy a Z generáció esetében már nem akkora a munkahelyi lojalitás, mint az előző generációknál.
Egy friss kutatásból kiderült, hogy a Z generáció esetében már nem akkora a munkahelyi lojalitás, mint az előző generációknál.
Az AI-alapú ügyfélszolgálati rendszerek egyre nagyobb teret hódítanak, de kérdéses, hogy teljesen kiválthatják-e az emberi munkaerőt.
Zöld fordulatot vehet a Tisza-parti város: egy 42 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően új papírgyár épül Szolnokon, amely saját biomassza-erőművel működik majd.
Ma már a tapasztalt fehérgalléros dolgozók többsége bruttó 1 millió forint felett keres: jövőre ráadásul további, 5-7%-os béremelés várható.
Budapesten idén az év harmadik negyedében 16,2%-kal kevesebb állást hirdettek meg, mint egy évvel korábban.
Diploma van, de megélhetés nincs? A CHART by Pénzcentrum bemutatja, mely magyar diplomák térülnek meg igazán – és hol marad el a megbecsülés a fizetéstől.
Dr. Tóth Ágnessel, a Prohuman vezérigazgatójával beszélgettünk többek közt a 2025-ös munakerőpiaci kihívásokról és trendekről.
Két hasonló állásajánlat között a magyar dolgozók háromnegyede a megbízhatóbbnak ítélt céget választja.
14 ezer munkatársat már most robotok fognak helyettesíteni, de még többet küldenek majd el.
Az Amazon a hírek szerint 30 ezer vállalati munkahely megszüntetését tervezi, ami a cég legnagyobb leépítése lenne a 2022-es 27 ezres elbocsátás óta.
Továbbra sem igazán közelednek az álláspontok a munkaadók és a munkavállalók között.
Szeptemberben a munkanélküliek száma az előző hónaphoz képest közel 3 ezer fővel emelkedett, az egy évvel korábbi szintet azonban közel 2 ezerrel alulmúlta.
A kezdeményezés jól mutatja Sam Altman cégének törekvését, hogy AI-technológiáját minél hasznosabbá tegye különböző iparágak számára.
Nemrégiben látott napvilágot egy felmérés a vállalatok belső kommunikációjának hatékonyságáról.
. Az AI „láthatatlan szelekciós tényezővé” vált, amely új gondolkodásmódot követel.
Miközben a munkaerőhiány miatt minden nap számít egy pozíció betöltésében, a Z generáció alkalmazása újfajta kihívást állít a cégek elé.
Jövő nyártól a hazai vállalatoknak is átláthatóan kell biztosítaniuk, hogy az azonos, vagy hasonló értékű munkáért egyenlő díjazást kapjanak a dolgozóik.
A menopauza több mint biológiai változás: testileg és lelkileg is hatással van a nők mindennapjaira, így a munkavégzésükre is.
A lelki egészség világnapja alkalmából a WHC Csoport kisgyerekeket kérdezett meg, hogy ténylegesen mennyire viszi haza egy adott szülő a munkahelyi terheket.
A magyar dolgozók kétharmada hiányolja munkahelyén a mentális egészséget, miközben a munkahelyi stressz és a folyamatos túlterheltség már kollektív népbetegség.