Egy ilyen idős gyereknek már tudnia kell biztonságos jelszót megadni: sok szülő már rég elkésett, hogy ezt megtanítsa
Nem magától értetődő az első jelszó kiválasztása, ami alapjaiban határozhatja meg a gyerekek hozzáállását a netes biztonsághoz.
Nem magától értetődő az első jelszó kiválasztása, ami alapjaiban határozhatja meg a gyerekek hozzáállását a netes biztonsághoz.
Az MNB nyáron publikált, 2024. I. negyedévére vonatkozó adatai szerint 28,5 százalékkal emelkedett a Magyarországon kibocsátott fizetési kártyákkal elkövetett visszaélések száma.
Az iskolák és egyetemek továbbra is a kibertámadások, köztük a zsarolóprogramok egyik fő célpontjai.
A visszaszerzett eszközök legnagyobb részét – mintegy 80 százalékát – külső hackeléssel, csalással szerezték meg illetéktelenek.
A repülőtér számítógépes rendszerében hétfő este fél nyolc tájban jelentkeztek az első hibák.
Kiberbiztonsági szakértők egy lehetséges csalássorozatra figyelmeztetnek a CrowdStrike-ügy kapcsán.
Soha nem volt akkora leállás az IT-rendszerekben, mint amit a héten a CrowdStrike frissítés okozott a Windows rendszereiben. Hogy történhetett ez?
Jelentős problémát okozott egy kiberbiztonsági vállalat hibás frissítése, amelynek hatása számos szektorra kiterjed.
A kiberbiztonság - más néven digitális biztonság – szabályozása az egyik legfontosabb jogi újdonság hazánkban.
Drasztikusan emelkednek a bankkártyás tranzakciókhoz kötődő, illetve az átutalások és a beszedések esetében előforduló csalások Magyarországon.
Ismét lendületet kaptak a Netflix nevében kiküldött átverések, a héten tömegek kaptak SMS-t a streaming-szolgáltatóra hivatkozva, hogy lejár a jelszavuk.
Arra is volt példa, hogy anyagi kárt okoztak a bankkártyaadataik ellopásával.
A szolgáltató tájékoztatása szerint csalók küldhettek számlabefizetésre vonatkozó vagy webmail-belépésre ösztönző e-maileket a nevükben.
Ha maga az ügyfél adja meg belépési adatait a bűnözőknek, akkor a banki biztonsági rendszerek nem jelentenek megoldást.
A magyar internetezők 57 százaléka esett már áldozatául online csalásnak, adathalászatnak, hackelésnek vagy vírustámadásnak.
Jóval gyakoribbak voltak az Oroszországból és Kínából indított kibertámadások tavaly.
"Amint az emberiség kilép az önmagát kiszolgáló rabszolgaságból, talán más dolgokkal is foglalkozhatunk."
A Magyar Cetelem Bank nevében ismételten adathalász telefonhívásokkal támadnak csalók.
A tavalyi negyedik negyedévben a pénzforgalmi szolgáltatóknál az átutalással kapcsolatos kibercsalások volumene 36 százalékkal, esetszáma pedig 34 százalékkal esett vissza.
A kiberbűnözők a támadások 90 százalékában éltek vissza a távoli asztal protokollal (RDP-vel).