Még leírni is szörnyű, mennyivel drágultak az élelmiszerek Magyarországon: egyre kilátástalanabb a helyzet
Az áremelkedés hátterében számos tényező áll, többek között az energiaárak, a bérköltségek és az importtermékek drágulása.
Az áremelkedés hátterében számos tényező áll, többek között az energiaárak, a bérköltségek és az importtermékek drágulása.
2024-ben majdnem egyharmadával több lakóingatlan talált új gazdára, mint egy évvel korábban, miközben az árak nominálisan 14%-kal emelkedtek.
Tovább emelkedett 2024-ben a megépített lakások fajlagos építési költsége Magyarországon, így országosan már átlagosan 617 ezer forintból készül el egy négyzetméter.
Heti nyolc alkoholos ital fogyasztása jelentősen növeli az agyi károsodások kockázatát.
Megjelentek az MNB márciusi hitelezési statisztikái: rengeteg kölcsönt vettek fel a magyarok az év harmadik hónapjában.
A falusi csok igénylés esetén többféle feltétel együttes teljesülése szükséges. A feltételek és összegek a gyerekszám függvényében változhatnak.
2024-ben Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyékből egyenként 16-20 ezer ember költözött el az ország más részeibe.
A BYD gyár épülésének híre meghozta a fellendülést a szegedi ingatlanpiacon: 2023-hoz képest 33%-kal több adásvétel zárult tavaly
2025. februárban a fogyasztói árak átlagosan 5,6%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat.
A GDP volumene 2024 IV. negyedévében a nyers adatok alapján 0,4, a szezonálisan igazított adatok szerint 0,1%-kal felülmúlta az előző év azonos időszakit.
2024. decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 727 700, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 500 500 forint volt.
CSOK Plusz 2025: hogyan változik a CSOK Plusz jogszabály, mik a CSOK Plusz feltételei, hol kapható CSOK Plusz hitel, mennyi a CSOK Plusz kalkulátor szerint a CSOK Plusz törlesztő?
NAV késedelmi pótlék kalkulátor: így történik a NAV késedelmi pótlék számítás és a NAV késedelmi pótlék befizetése, ekkor van a NAV késedelmi pótlék fizetési határidő.
Közalkalmazotti bértábla 2025 kalkulátor: hogyan történik a közalkalmazotti bértábla értelmezése? Mik a közalkalmazotti bértábla kategóriák és a közalkalmazotti bértábla besorolás?
A Pénzcentrum kalkulátora megmutatja, hogy pontosan mekkora összegű lesz 2025-ben a februári nyugdíj, és mekkora lesz a 13. havi nyugdíj.
Némi utánajárással jelentősen olcsóbb, kevésbé körültekintő választás esetén pedig jóval drágább hitelünk is lehet, mint tavaly ilyenkor lehetett volna.
Kijöttek a decemberi inflációs adatok, így most már arról is van képünk, hogy a 2024-es év egésze hogy alakult.
Gépjárműadó fizetés határidő 2025: így történik a súlyadó befizetése, ekkor lesz a gépjárműadó befizetés határidő 2025 évében. Hogyan zajlik a súlyadó fizetése, mennyi a súlyadó?
Jelentősen megdrágultak az ipari termelői árak, de az exportértékesítés is növekedni tudott.
Mennyi a GYED 2025 évében, mit mond a GYED kalkulátor 2025, avagy a GYED extra kalkulátor 2025 során? Mi az a GYED extra, mikor jön a GYED, mennyi a GYED összege 2025 évében?