Címke: környezetvédelem (359 cikk)
Így óvja környezetét a legtöbb magyar, csak a munkahely mutat rossz példát
A munkavállalók 63 százaléka rászól kollégájára, ha nem gyűjti szelektíven a szemetet. Saját bevallása szerint otthon a válaszadók 75 százaléka gyűjti szelektíven a hulladékot, illetve további 14 százalék tervezi, hogy bevezeti azt háztartásában. A munkahelyi jó példa fontosságát mutatja, hogy akiknek nincs a munkahelyén szelektív gyűjtésre lehetőség, azoknak több mint 40 százaléka nem is tervezi otthonában sem bevezetni azt.
Ezt a legtöbb kiránduló nem tudja: gigabírság jár érte a magyar földeken
Magyarországon 733 növény, 58 gomba, és 17 zuzmó áll védelem alatt, amennyiben kárt teszünk bennük, akár több százezer forintos pénzbírsággal is sújthatnak minket.
Rengeteg magyar csapott le az állami ingyenpénzre: benzinre sem költenek többé
Rengetegen váltottak már, nem bánták meg.
Trendi ételfutár újít vidéken: ilyen szolgáltatás sem volt még itthon
Környezettudatosnak lenni trendi, ám egyben igazi kihívás. De nem lehetetlen! Egy szegedi cég gondolt egy nagyot, és féléves előkészítést követően bevezette a környezettudatos házhozszállítás rendszerét.
Ha ezt meglépik a horvátok, örökre búcsút mondhatunk a Drávának
Öt vízlépcsőből álló vízerőmű-rendszert gründolnak a horvátok a Dráván. Ha bejön az elképzelés, vízerőművek a Dráva magyar oldalán is visszafordíthatatlan károkat okoznának: a meder „bemaródásával” egyre mélyebbre kerülne a folyó vize, amely a talajvíz szintjének csökkenésével komoly károkat okozna a mezőgazdaságnak, az erdőgazdálkodásnak, de őshonos fajok is végveszélybe kerülnének.
Itt az ALDI bejelentése: a jövőben ezt már ne keresd az üzletekben
Viszlát műanyag!
Érik az újabb kocsmaforradalom: Szegeden már így poharaznak a fiatalok
Jelentős könnyebbséget hozott a vendéglátóiparban dolgozók számára a különböző műanyag eszközök megjelenése. Egy szegedi kocsma tulajdonosának viszont elege lett az eldobható műanyagokból, repoharakra cserélte őket.
Itt a Tesco bejelentése: nagy változások jönnek a hiperben
2025-re zárul le a folyamat.
Jó hír a bolygóvédőknek: ezzel a 10 tippel a lusták is beszállhatnak a harcba
Nem feltétlenül kell napelemes ökoházzá alakítanod az otthonodat, hogy segíthess megmenteni a földet!
Ingyenmilliókból vehetsz új autót: mutatjuk, hol jelentkezhetsz érte
Szép kis summa ütheti a markodat.
Ez vajon tényleg megtörténhet: 140 év után búcsút inthetünk a kipufogógáznak?
Úgy szabadulunk majd a kipufogós autóktól, mint a nyomógombos mobiltelefonoktól?
Autósok, figyelem: durva razzia indul a magyar utakon a következő napokban
Itt kell rendőrökre számítani; ezt ellenőrzik majd a hatóságok.
Kész, vége! Filléres kedvencüknek inthetnek búcsút a magyar vásárlók
Döntöttek az olvasók, ezt szeretnék.
Filléres kedvencüktől búcsúzhatnak a magyar vásárlók: befellegezett a műanyag zacskóknak
2021-től teljes tiltást is fontolgatnak.
Meglépte a Tesco: hatalmas újítás jön 700 üzletben
Fontos problémára találtak megoldást.
Kész, vége: ezt már ne keresd 43 budapesti étteremben
A lépés környezetvédemi szempontból örömteli.
Meglépte a Lidl: filléres kedvenceiktől búcsúzhatnak a magyar vásárlók
Mutatjuk, mik szűnnek meg.
Nemet mondott az Aldi a rezsire: így csinálták, legálisan
Mutatjuk, hol újított a cég.
Meglépte a Lidl: ezzel nyár végétől már nem találkozhatnak a vásárlók
Mindent a környezetvédelem jegyében.
