Óriási tervekkel terjeszkedik Pesten a lengyel hotelmulti: elárulta a cégvezér, miben vagyunk jobbak Varsónál
Budapest ma már nem olcsó alternatívaként, hanem erős hotelpiaci mutatói miatt kerül a nemzetközi befektetők térképére.
Budapest ma már nem olcsó alternatívaként, hanem erős hotelpiaci mutatói miatt kerül a nemzetközi befektetők térképére.
Budapesten az átlagfizetés 52 százalékát viheti el egy belvárosi lakás bérleti díja, ami lakhatási szempontból a drágább városok közé röpíti a magyar fővárost.
Látványosan megugrott az Otthon Start elindulása után a HFM, vagyis az a mutató, amely azt mutatja meg, hogy a felvett hitel mekkora részt tesz ki az ingatlan értékéből.
Eladósorba került a Káli-medence egyik mesés birtoka. A több mint 1500 négyzetméteres ingatlanon álló kőépületből a Hegyestűre is panoráma nyílik.
Magyarországon 226 ezer ember változtatott állandó lakcímet tavaly úgy, hogy másik településre költözött, a településeken belül pedig 191 ezer ember költözött.
Az idei év első felében is a támogatott lakáshitelek tartották mozgásban az ingatlanpiacot:
Az új lakások áfája 2027-től ismét 27 százalékra emelkedik, de ez nem jelenti azt, hogy egyik napról a másikra hasonló mértékben nőnek majd az árak.
2026 augusztusára a budapesti eladó lakások 46 százaléka megfelel az Otthon Start Program feltételeinek, ami közel 4 százalékpontos növekedés 2025 decembere óta.
Ezek voltak a 38. hét legfontosabb, legizgalmasabb, na meg legolvasottabb cikkei a Pénzcentrumon.
A lakáshoz kádas fürdőszoba, kamra, beépített szekrényes közlekedő és egy saját pincerész is tartozik.
Bár az áprilisban hivatalba lépett új kormány első száz napja jelentős politikai és jogállami sikereket hozott, a gazdaságban egyelőre tovább él a korábbi rendszer egyik legsúlyosabb öröksége.
Egyre nagyobb kihívást jelenthet az egyedül maradó időseknek a korábban többgenerációs otthonként szolgáló családi házak fenntartása, az eladásuk azonban nem feltétlenül egyszerű 2026-ban.
A Pénzcentrum új sorozatában a különböző európai országok lakhatási helyzetét vizsgáljuk meg.
Tízmillió forint megtakarítással és mediánbérrel az Otthon Start segítségével szinte valamennyi megyeszékhelyen elérhető lehet egy 50 négyzetméteres lakás.
250 millió forint egy panellakásért Budapesten? A XII. kerületi Mártonhegyen ennyiért kínálnak egy 120 négyzetméteres, háromszintes luxusingatlant.
A lakásvásárlás továbbra is a legfontosabb hosszú távú cél a Z generáció számára, még akkor is, ha az oda vezető út egyre nagyobb pénzügyi kihívást jelent.
Tavaly kicsit több mint 226 ezer ember változtatta meg állandó lakóhelyét, másik településre költözve Magyarországon belül.
Bár a huszonéves magyar fiatalok foglalkoztatottsága eléri az európai uniós átlagot, mégis egy évvel később, átlagosan 27,3 évesen költöznek el a szülői házból.
A közbeszerzések terén a legfőbb cél a tényleges piaci verseny helyreállítása.
Egyre nagyobb problémát okoznak a hazai ingatlanpiacon a mesterséges intelligenciával manipulált hirdetési fotók.