Kezd teljesen átalakulni a hazai ingatlanpiac: ezt keresi most a legtöbb magyar
A 2026-os év második negyedéve éles regionális különbségeket és a vásárlói magatartás szembetűnő átalakulását hozta a hazai lakáspiacon.
A 2026-os év második negyedéve éles regionális különbségeket és a vásárlói magatartás szembetűnő átalakulását hozta a hazai lakáspiacon.
Szakértők szerint a rajtaütés csak a jéghegy csúcsa.
Júliusban 1,6 százalékkal emelkedtek a bérleti díjak júniushoz képest, de az albérletszezont érintő drágulás visszafogott maradt.
2026 júliusában a hazai lakáspiac azon a pályán maradt, amelyet az első félév kirajzolt.
Bár némelyik banálisnak tűnhet, bizony, sok eladó nem figyel oda ezekre a dolgokra.
A panel vevői oldala most egyértelműen jobb helyzetbe került, mert nem csak az árak csökkentek, de nagyobb az alkutér is.
Bár júliusban még tovább emelkedtek a hirdetési árak, az éves növekedés üteme országosan és Budapesten is mérséklődött.
Az első félévben 22 százalékkal több lakás épült, mint egy évvel korábban, a kiadott építési engedélyek száma pedig még nagyobb, 29 százalékos ugrást mutatott
a 100 millió forint feletti ingatlanok iránti kereslet a főváros helyett egyre inkább az agglomeráció felé fordul.
A lakásárak ugrásszerű növekedése miatt tömegek számára vált elérhetetlen álommá az első saját lakás megszerzése.
A ponthatárok kihirdetése után beinduló albérletpiaci főszezon idén jóval visszafogottabban rajtolt,
Az építési engedélyek száma ennél is nagyobb mértékben, 29 százalékkal emelkedett.
Lassult a budapesti használt lakóingatlanok drágulása 2026 első felében.
A fellendülést elsősorban a kelet-magyarországi vármegyék élénkülése hajtotta, míg Budapesten a vevői aktivitás lényegében stagnált.
Cikkünkben friss adatok alapján most azt vizsgáltuk, a magyar időseknek milyen arányban jelent gondot a lakhatás, és mi lehet erre a megoldás.
Az első fél évben 22 százalékkal nőtt az átadott lakások száma, az építési engedélyeké pedig 29 százalékkal.
Nemzetközi összehasonlításban továbbra is kiemelkedő a magyar lakásárak emelkedése.
Ritkán kerül ilyen a piacra: 139 millióért vihető Miskolc egyik rejtett gyöngyszeme, amihez lovagi étterem, titokzatos pince és városi panoráma is jár.
A közterületi parkolóhelyek száma alig változik, így a saját garázs vagy autóbeálló komoly értéket képviselő ingatlanelemmé vált.
A tavalyi nagymértékű emelkedést követően idén több lokációban, illetve számos ingatlantípus esetében mérséklődtek már mind a hirdetési, mind az értékesítési árak.