Tombol a válság a szépségiparban: rengeten húzták le a rolót
A legtöbb szolgáltatónál a forgalom még nem éri el a járvány előtti 50 százalékát.
A legtöbb szolgáltatónál a forgalom még nem éri el a járvány előtti 50 százalékát.
A következő hónapokban a kiskereskedelmi forgalom további növekedésére számítanak az elemzők a legfrissebb adatokat kommentálva.
2021. májusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 5,8%-kal haladta meg az előző év azonos időszakit.
Itt az első tikkasztó hétvége, rengetegen veszik célba valamelyik kedvelt hazai nyaralóhelyet pénteken meló után. Mutatjuk, merre kerüld el a dugót!
Még márciusban bespájzoltak gyógyszerekből a magyarok, legalábbis az áprilisi adatokból erre lehet következtetni, igencsak visszaesett a forgalom.
Firss iparági tapasztalatok alapján azonban a gazdaság újraindulása után már most jelentősen megnőtt az érdeklődés a digitális faktoring szolgáltatás iránt.
Demonstrációt tartanak szombat délután 16 és 18 óra között Budapesten.
Hatalmasat előzött tavaly a Lidl, a Tescót lekörözve átvette a vezetést az FMCG kereskedelmi láncok között a 2020-as forgalmi adatok alapján.
A budapesti vendéglátásnak, az üzleti típusú forgalom és turizmus hiányában, körülbelül a 90 százaléka megszűnt.
56 300 személygépkocsi cserélt gazdát áprilisban, ami 12 százalékkal marad el az előző hónap volumenétől.
Forgalmi vizsga 2021: a forgalmi vizsga mennyi idő, forgalmi vizsga után mennyi idő a várakozás? A forgalmi vizsga hány hibapont, sikeres forgalmi vizsga után mikor vezethetek?
Nagy forgalomra számítanak pünkösdkor a szállásadók, az előzetes foglalások alapján 80 százalékos kihasználtsággal működhetnek majd.
Márciusban nőtt az euróövezet és az EU kiskereskedelmi forgalma.
Az előző, rendkívül sikeres évtől ugyan elmaradtak tavaly a Borsodi Sörgyár eredményei, de a társaság minden munkavállalóját meg tudta tartani.
Sokan azért okoznak balesetet, mert olyan szakaszra hajtottak fel, amelyre nem rendelkeztek érvényes autópálya-matricával. Ilyenkor sem a megfordulás a megoldás!
A csomagküldő és internetes kiskereskedelem volumene 25,6 százalékkal bővült, folytatva az évek óta tartó tendenciát.
A vasúti és a vízi fuvarozás a nyertese, a közúti fuvarozás a vesztese a világjárványnak.
Ne ess pánikba!
Lehetne rosszabb is?
Csaknem felére zuhant a vendéglátóhelyek forgalma 2020 utolsó két hónapjában.