Leesik az állad: ennyibe kerül a lakások négyzetmétere a legdrágább fővárosi luxuskerületben
Budapesten az előző év közel 17 százalékos csökkenése után 2021-ben 50 százalékkal növekedett az lakóingatlanpiac forgalma.
Budapesten az előző év közel 17 százalékos csökkenése után 2021-ben 50 százalékkal növekedett az lakóingatlanpiac forgalma.
Mindkét irányba lassulásra, időszakos torlódásra kell készülniük a közlekedőknek az M1-es autópályán Győr térségében munkavégzés miatt.
Szerencsére a forgalom jól reagált a helyzetre, de itt komoly tragédia is történhetett volna. Egy másik videón pedig egy kerékpáros tekert a forgalommal szemben - éjjel.
Kiderült, hogy a koronavírus járvány milyen változásokat okozott a vizsgált országok lakáseladásainak számában.
A forgalom az előző heti 64,233 milliárd forintról 70,881 milliárd forintra nőtt, a vezető részvények közül csak az OTP tudott némi emelkedést felmutatni.
Éves szinten forgalombővülés, valamint a lakásárak kitartó emelkedése jellemezte 2021-ben a magyarországi lakáspiacot, derül ki a KSH és az MNB friss statisztikáiból.
Az autósokat is érinti az M3-as metróvonal rekonstrukciójának utolsó szakasza, forgalmi változásokra kell számítaniuk a Göncz Árpád városközpontnál és a Kálvin térnél is.
Kezdődik az ország legnagyobb kerékpárversenye, a Tour de Hongrie, amely vasárnapig 905 kilométernyi, zömében országos közúton zajlik majd.
Csökkenő forgalom mellett esett a BUX a héten - derül ki a vasárnapi összefoglaló jelentéséből.
A forgalom növekedését a fokozatos nyitás után támogatta a munkaerőpiac teljes helyreállása, valamint a munkaerőhiány és a minimálbérek és bérminimum 20%-os emelése.
2022. márciusban a kiskereskedelem forgalmának volumene 16,2%-kal meghaladta az előző év azonos időszakit.
Az ünnepi hétvége forgalma a bevételekben is megmutatkozott, 9,6 milliárd forint realizálódott a szálláshelyeken.
A kamionosok is megindultak, hogy a kaminstop előtt elérjék úticéljukat.
A vállalatok erős keresletet tapasztal az élelmiszerek területén, ugyanakkor érzékelhető a fogyasztók szokásosnál is nagyobb árérzékenysége, így a vásárlók jelentős része az olcsóbb, illetve az akciós termékeket keresi.
Akár meg is dőlhet a húsvéti hosszú hétvégén a rekord, ami a szállásokat illeti. Bizony, aki későn foglalt volna, az már el is késett erről.
Az év további részében számolni kell a rendelések ütemének érezhető lassulásával is.
A használtcikk-üzletekben 50, a textil-, ruházati és lábbeliüzletekben 40, a gyógyszer-, gyógyászatitermék-, illatszerüzletekben 16 százalékkal nőtt az eladások volumene.
Optimisták az üzletek, sok dolog kedvez az idei húsvéti bevásárlásnak, akár tíz százalék feletti is lehet a forgalomnövekedés.
A BUX 45 034,79 ponton zárt pénteken, 1051,41 ponttal, 2,39 százalékkal magasabban, mint egy hete.
A 2021-ben eladott csaknem 228 ezer darab hanglemez által generált 795 millió forintos bevétellel a vinyl megelőzte a CD-t.