Indul a razzia az építőanyag-kereskedőknél: lecsapnak a nyerészkedőkre
A fogyasztóvédelem is bekapcsolódik az építőipari alapanyagok piacának drasztikus áremelkedések miatt szükségessé vált, fokozott ellenőrzésébe.
A fogyasztóvédelem is bekapcsolódik az építőipari alapanyagok piacának drasztikus áremelkedések miatt szükségessé vált, fokozott ellenőrzésébe.
A vásárlók érdekében bővíti a fogyasztóvédelem eszközrendszerét a piacfelügyeleti törvény júliusban hatályba lépő módosítása.
Hatvanféle női kozmetikum mikrobiológiai tisztaságát, tartósítószer- és nehézfémtartalmát vizsgálta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) laborja.
Mától indul és június végéig tart a natúr- és biokozmetikai termékek fogyasztóvédelmi ellenőrzése.
Félszáz terméket vizsgáltak.
Jól nézd meg, mit vásárolsz.
Hivatalból indított eljárást a fővárosi kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Főosztálya.
Egyre kevesebben trükköznek.
A magyar családok biztonsága az első a fogyasztóvédelemben.
Kartellt fogott a GVH a műkörmös termékek piacán
A három cég egyeztetéseket folytatott és információkat osztott meg egymással annak érdekében, hogy a közbeszerzések során meghatározzák az ajánlati áraikat és a nyertes személyét.
A háztartási energiaköltségek jelentős mértékben csökkenthetők az energiahatékony berendezések használatával.
A címkéken bővebb adattartalmat is fel kell tüntetni.
Erre kell figyelni.
Jöhettek volna az üres polcok...
A vásárlókkal nem érdemes packázni.
Ezen is sokan meggazdagodnának...
Jövőre szigorodnak az akciós árak feltüntetésének szabályai.
17 év után ideje volt változtatni.
Indul a pénzosztás.