Tizedszer megy az angolok után a vébére a szurkoló: még saját házát is eladja, hogy Amerikában lehessen
Egy 62 éves angol szurkoló, Andy Milne eladja a házát, hogy finanszírozni tudja utazását a nyári világbajnokságra.
Egy 62 éves angol szurkoló, Andy Milne eladja a házát, hogy finanszírozni tudja utazását a nyári világbajnokságra.
A mindössze egy évtizedes múltra visszatekintő válogatottnak kedden, hazai pályán kell legyőznie Törökországot.
Az angol válogatott egyik legnagyobb fegyvere a nyári világbajnokságon a szögletekből és szabadrúgásokból kialakított helyzetek kihasználása lehet a megszokott játékelemeken túl.
Az NB I-es csapatok 2024-ben közel 27 milliárd forintot költöttek a futballisták bérére - ez az UEFA pénzügyi körképéből derült ki.
Marco Rossi szövetségi kapitány keretében több kényszerű változás is történt a Szlovénia és Görögország elleni hazai mérkőzések előtt.
A 16 éves középcsatár, Vasiljevic Andrej az MTK-tól a német Hamburg együtteséhez szerződött - ezt a kék-fehérek jelentették be honlapjukon.
Tragikus hirtelenséggel, ötvenhét éves korában elhunyt Ladányi Tibor, a Szolnoki MÁV FC egykori kapusa - a hírt a klub közölte.
Dánia, Olaszország, Svédország és meglepetésre Koszovó is sikerrel vette a labdarúgó-világbajnoki pótselejtezők csütörtöki elődöntőit.
Az olaszok 12 év után juthatnának ki, ma este pedig több papírforma eredmény is születhet - vagy épp borulhat.
A nyolcvanéves Mircea Lucescu súlyos egészségügyi problémákkal küzd, mégsem hajlandó elhagyni a román válogatottat a világbajnoki pótselejtező előtt.
A 2026-os, három észak-amerikai országban rendezett labdarúgó-világbajnokság a valaha volt legnagyobb karbonlábnyommal rendelkező torna lehet.
A szurkolók és a sportminiszter szerint is megkérdőjelezhető, hogy indokolt-e ekkora áremelés.
Az Orlando City SC leigazolta Antoine Griezmannt az Atlético Madridtól: a francia csatár júliustól erősíti az észak-amerikai bajnokságban (MLS) szereplő csapatot.
Salah egy érzelmes videóban búcsúzott a szurkolóktól - a klub szerint a játékos maga kérte, hogy ennyivel a szezon vége előtt jelentsék be mindezt.
Barbarez szerint Cooper szándékosan mellőzi a bosnyák Benjamin Tahirovicot a klubcsapatban, hogy ezzel gyengítse a válogatottat a vb-pótselejtező előtt
Új-Kaledónia, a világranglista 150. helyezettje mindössze két mérkőzésre van a történelmi világbajnoki szerepléstől.
A francia bajnokságot irányító szervezet, az LFP várhatóan jóváhagyja a BL-ben címvédő párizsiak kérését.
A pletykák nem csillapodnak, így Szoboszlai egykori mestere saját maga öntött tiszta vizet a pohárba.
A cseh szövetség 47 fegyelmi eljárást indított a hazai élvonalat és az utánpótlást is érintő ügyben, a rendőrség pedig több embert letartóztatott.
A szaúdi tulajdonú Newcastle United egyre távolabb kerül attól a céljától, hogy 2030-ra a világ élmezőnyébe tartozzon.