Tíz év után távozik a City kapitánya: "mindent elértem, élhettem az álmaimat"
Az együttessel kilenc és fél év alatt hat bajnoki címet, egy Bajnokok Ligáját, valamint számos további trófeát nyert
Az együttessel kilenc és fél év alatt hat bajnoki címet, egy Bajnokok Ligáját, valamint számos további trófeát nyert
Militão még egy hete sérült meg, és már a műtéten is túl van, de egészen októberig tarthat a felépülése.
A Red Bull Salzburg különleges akcióval készül a bajnoki címért vívott sorsdöntő hazai meccsére: ingyen sört kínálnak a piros-fehérben érkező szurkolóknak.
A FIFA a tervek szerint módosítja a sárga lapok miatti eltiltások szabályait a nyári világbajnokságon.
Bár a bajorok remek formában, a párizsiak elleni ötmérkőzéses győzelmi szériával a hátuk mögött várják az összecsapást, eltiltás miatt nélkülözniük kell vezetőedzőjüket.
A döntés a jelenleg ideiglenes megbízatással dolgozó Michael Carrick és a Paris Saint-Germain élén álló Luis Enrique között dőlhet el a Manchester Unitednél.
Missy Bo Kearns, az Aston Villa és az angol női válogatott középpályása nyíltan beszélt márciusi vetéléséről, valamint az azt kísérő életveszélyes szövődményről.
A Wrexham közelmúltbeli története eddig is tündérmesébe kívánkozik, a szombati meccsen viszont feltehetik a koronát a teljesítményükre.
A beavatkozást végző orvosok szerint várhatóan három-hat hónapos kihagyás vár Bárány Donátra.
Brutális jelenet játszódott le a spanyol másodosztályban: a Real Zaragoza kapusa, Esteban Andrada a kiállítását követően ököllel ütötte meg a Huesca csapatkapitányát
A Tottenham és a West Ham egyaránt a kiesés ellen küzd a Premier League-ben, mindössze négy fordulóval a szezon vége előtt.
A piros-kékek alaposan kiböjtölték a három évet, de hamarosan újra a legjobbak között játszhatnak.
A hazai bajnokságban Fradi–Paks meccset rendeznek, a nemzetközi porondon pedig az AC Milan–Juventus rangadó emelkedik ki.
A TAO-rendszer megmarad, de máshogyan fog működni a program szerint: erről kérdeztünk egy adószakértőt és egy futballszakírót.
Michael Eneramo, a nigériai válogatott egykori csatára 40 éves korában életét vesztette, miután egy barátságos mérkőzésen összeesett a pályán.
A gárda a harmadosztályba (League One) esett ki, közben a pénzügyi helyzete is rendkívül aggasztó.
Enzo Maresca a legesélyesebb jelölt a Manchester City vezetőedzői posztjára, amennyiben Pep Guardiola a szezon végén távozik
Több tucat emberi jogi szervezet utazási figyelmeztetést adott ki a nyári VB miatt az Egyesült Államokba látogatók számára.
A pénteki fociprogram a spanyol élvonaltól a francia ligán át egészen a hazai pályákig terjed, több figyelemre méltó találkozóval.
A 25 év után PL-be visszajutó Coventry City tulajdonosa, Doug King szerint a szurkolóknak nem kell aggódniuk amiatt, hogy Frank Lampard vezetőedzőt a Chelsea-vel hozzák szóba.