Sorra jönnek a fontos tanulságok a koronavírus-járványról: ezt minden oltottnak tudnia kell
A koronavírus genetikai mutációi olyan mintázatokat tárnak fel, amelyek alapján a tudatos védekezés hatásai is mérhetővé válnak.
A koronavírus genetikai mutációi olyan mintázatokat tárnak fel, amelyek alapján a tudatos védekezés hatásai is mérhetővé válnak.
Folyamatosan nő a regisztrált nemi betegek száma Európában, azon belül Magyarországon.
Az Egyesült Királyság Egészségbiztonsági Hivatala (UKHSA) június 5-én megerősítette, hogy a Nimbus variánst már az Egyesült Királyságban is kimutatták.
A járás sebessége fontos egészségügyi mutatóként szolgálhat, amely nemcsak a fizikai állapotról, hanem az agy öregedési üteméről is árulkodik.
Meleg időben a csípőszúnyoglárvák fejlődése felgyorsul, akár egy hét alatt is megjelenhetnek a kifejlett egyedek.
Hazánkban jelenleg több mint 1,2 millió embert érint a cukorbetegség.
A megkérdezettek 60%-a gondolja úgy, hogy a kórházi rendszer megfelelő ismerete és a hatékony kommunikáció valamelyest vagy jelentősen jobb ellátást eredményezhet.
A gyógyszergyártók a Nemzetgazdasági Minisztériummal folytatott tárgyalások eredményeként döntöttek az árcsökkentés mellett.
Jelentősen szigorítanák a dohányzás szabályozását, kiterjesztve a tiltást számos közterületre és az elektronikus cigarettákra is.
A mikroműanyagok már nemcsak a környezetben, hanem a konyháinkban és az emberi szervezetben is egyre nagyobb mennyiségben jelen vannak.
Kiri Lajos, az ásotthalmi nevelőtanár ma már olyan sajtokat érlel otthonában, mint a gomolya, a camembert vagy a karakteres olasz taleggio.
Az egészségügyi ágazatban a következő két évben nem várható béremelés, és végleg leállították a Dél-Budai Centrumkórház beruházását.
Akár tapasztalt gombász vagy, akár laikusként gyűjtögetsz, érdemes próbára tenned a gombákkal kapcsolatos tudásod. Töltsd ki mai kvízünket, ismerd fel a gombákat képek alapján!
A „kék zónák” fogalma régóta izgatja a hosszú élet titkát kereső világ fantáziáját:de lehet, hogy valójában mégsem léteznek?
A migrációs teszt azt vizsgálja, hogy az élelmiszerrel érintkező anyagból átjuthatnak-e alkotóelemek az ételbe
A megszerzett lista alapján a Belügyminisztérium széles körben folytatott tárgyalásokat az egészségügy különböző szereplőivel.
Egy új tanulmány szerint a szegényebb családokból származó gyermekek biológiai hátrányokat tapasztalhatnak, például gyorsabban öregedhetnek, mint jómódú társaik.
A tervek szerint a kiskereskedelmi és nagykereskedelmi szereplők vállalnák, hogy a 2024. december 31-i árszinthez rögzítik az érintett készítmények árát.
Az edzés eredményei nem mindig jelentkeznek azonnal, de a kitartás és a megfelelő módszerek alkalmazása hosszú távon meghozza a várt változásokat.
Új eszköz segíti a kanyaró terjedésének nyomon követését az Egyesült Államokban, ahol idén jelentősen megnövekedett a megbetegedések száma.