Megdöbbentő számok jöttek az ázsiai nagyhatalomtól: úgy tűnik, Trump terve megbukott
Az erős adat arra utal, hogy az ország idén akár túlszárnyalhatja a 2025-ben elért, rekord magas kereskedelmi többletet.
Az erős adat arra utal, hogy az ország idén akár túlszárnyalhatja a 2025-ben elért, rekord magas kereskedelmi többletet.
A piaci szereplők továbbra is bizonytalanok.
Az eredményromlás ellenére az igazgatóság tagjai ismét többmillió eurós bónuszban részesültek, összesen mintegy 13,6 millió euró értékben.
Donald Trump amerikai elnök és Vlagyimir Putyin orosz államfő idén először beszélt egymással telefonon.
Az utóbbi időben egyre többen úgy érezhetik, hogy a világ kibillent abból a viszonylagos egyensúlyból, amelyhez az elmúlt évtizedekben hozzászoktunk.
Csökkent az olaj ára kedden, miután az előző kereskedési napon több mint hároméves csúcsra emelkedett.
Donald Trump szerint az iráni konfliktus lezárása és a nukleáris fenyegetés felszámolása után az olajárak gyorsan visszaállnak a normál szintre.
Iránban az illetékes testület kiválasztotta az ország új legfőbb vezetőjét - közölték az iráni Szakértők Gyűlésének tagjai. A megválasztott személy nevét azonban nem hirdették ki.
Kuba az összeomlás szélén áll, és már megegyezne az Egyesült Államokkal - jelentette ki pénteken Donald Trump amerikai elnök.
Az iráni elnök bejelentette, hogy országa a jövőben felhagy a szomszédos államok elleni támadásokkal, és a fegyveres konfliktusok helyett diplomáciai megoldásokra törekszik.
Donald Trump amerikai elnök Irán feltétel nélküli megadását követeli az egy hete tartó amerikai–izraeli háborúban.
A kormányfő olyan elitellenes hangot ütött meg, amelyre más uniós vezetőnél aligha van példa.
Izrael új szakaszba lépett az Irán elleni hadműveletben, miközben az Egyesült Államok a csapások drasztikus fokozását vetítette előre.
Az Egyesült Államok és Ecuador közös katonai műveletekbe kezdett a kábítószer-kereskedelem visszaszorítására.
Az Egyesült Államok kedvező katonai helyzetben van az iráni konfliktusban, jelentette ki Donald Trump amerikai elnök szerdán Washingtonban.
A döntés mögött részben egy amerikai bírósági ítélet áll, amely új bizonytalanságot hozott a vámmegállapodás körül.
A 79 éves Trump egészségi állapota rendszeresen témát ad a sajtónak.
A bejelentés azonnali eladási hullámot indított el a spanyol pénzpiacokon.
Donald Trump amerikai elnököt nem érdekli, Irán részt vesz-e az idei, az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon
A támogatás egy 60 millió fontos tőkealap létrehozását célzó kampány nyitánya.