9 hónap szünet után indulnak újra a filléres buszjáratok: ezeket a városokat érheted el
A korlátozások feloldásával a kereslet hamar nőni kezd
A korlátozások feloldásával a kereslet hamar nőni kezd
A járványhelyzet kedvező alakulása és a további nyitás a budapesti albérletpiacon is érezteti hatását.
Hosszú kihagyás után hétvégén újra koncert lesz a nagyszínpadon a Budapest Parkban, amely május utolsó hétvégéjén nyitotta meg ismét kapuit.
Bár 2018 óta csökken az unokázós csalások száma, tavaly is 80 ilyen bűneset elkövetőjét fogták el a rendőrök, csak Budapesten.
Mintegy 19 százalékkal csökkent a fővárosban regisztrált bűncselekmények száma 2020-ban az előző évhez képest. Úgy tűnik, a veszélyes elemek is karanténban voltak.
Idén nyáron nem lesznek menetrend szerinti BKV-hajók Budapesten. A járvány megtépázta a cég költségvetését, a hajók üzemeltetése pedig eleve veszteséges volt.
Budapest lakossága 2020-ban majdnem 13 ezer fővel csökkent, viszont az agglomerációban sok település gyarapodott. Az országban Rajka lakossága nőtt a legnagyobb mértékben.
Ígéretesen alakult a lakásértékesítés az első negyedévben, hódítanak az erkélyes és teraszos ingatlanok.
A belépők a koronavírus járvány kitörése előtti árakon érhetők el, és a korábban megvásárolt bérletek, ajándékutalványok érvényessége automatikusan meghosszabbításra kerül.
Érkezik az utolsó Sinopharm-szállítmány Magyarországra. Ezzel kipörögnek a keleti vakcinák szerződései.
A budapesti vendéglátásnak, az üzleti típusú forgalom és turizmus hiányában, körülbelül a 90 százaléka megszűnt.
Az ingatlanvásárlás szempontjából továbbra is rendkívül vonzó célpont az Újlipótváros, míg sokan preferálják a természet- és a vízpart közelségét is.
A foglalások száma 37 százalékkal emelkedett az egy hónappal korábbi adatokhoz képest.
A fürdők nyitottak, de egyelőre csak szigorú óvintézkedésekkel látogathatóak.
A használt ingatlanok járvány előtt tapasztalt áremelkedési üteme lassult a fővárosban, azonban abban továbbra sincs változás, hogy a legdrágábban még mindig az V. kerületben.
Az Okosjegyek első és másodosztályon is elérhetők korlátozott számban.
A főváros arra kéri a kulturális intézmények látogatóit, hogy a beltérben zajló kulturális eseményeken is viseljenek maszkot.
A hagyományosan nyáron megtartott, tavaly elmaradt könyves fesztivált szeptember 2. és 5. között rendezik meg a szokott helyszínen.
Sűrűbb eljutást és minőségibb szolgáltatást nyújt a MÁV-START a Balatonhoz utazóknak
A héten 450 hektárnyi vízfelületre juttatják ki a lárvák ellen használt természetes anyagot - közölte a katasztrófavédelem.