Durva bérszakadék a diplomások között: egyesek háromszor annyit keresnek 9 év után, mint mások
A Bankmonitor szakértői megvizsgálták, hogy mely szakoknál mennyi idő alatt térül meg a felsőoktatásban töltött idő a diploma után
A Bankmonitor szakértői megvizsgálták, hogy mely szakoknál mennyi idő alatt térül meg a felsőoktatásban töltött idő a diploma után
Budapest és a vidék között akár 50%-os bérszakadék is lehet. Mutatjuk, miért alakult ez így, és hol várható felzárkózás.
2600 eurót, azaz napi árfolyamon átszámolva közel 1 millió forintot ér az ausztriai raktáros fizetése.
2025 első negyedévében tovább nőtt a bérszakadék Magyarországon: a nettó átlagkereset 476 ezer forint volt, amit mindössze Budapest és Győr-Moson-Sopron vármegye haladott meg.
Ahogy szinte minden szakmában el lehet érni csúcsfizetéseket, van ingatlanos, aki milliókat tesz zsebre havonta, azonban nem ez az általános.
Bár a KSH szerint 2025 júliusában a teljes munkaidőben dolgozók bruttó átlagkeresete 693 700, nettó 479 500 forint volt, a szállítószektorban pedig 632 800 forintot mértek.
Az elemzés közel 50 ezer, 2024–2025 között eladott lakás és ház adatait vizsgálta, ahol az eladók megadták a hirdetési árat.
Az, hogy mennyit keres egy postás, függhet a munkakörétől, a munkavégzés helyétől, tapasztalattól is.
Bár a statisztikai mutatók kedvezőek, a reálkeresetek csupán 3,2%-kal emelkedtek, így a vásárlóerő növekedése továbbra is visszafogott.
A legjobban kereső fizikai dolgozók az energetikai és bányászati ágazatokban dolgoznak, sokan közülük vidéki ipari központokban.
Azt az ítéletet, hogy mely szakmák túl- vagy alulfizetettek, nem mindig a konkrét bérek ismeretében hozzuk meg, más tényezőknek is fontos szerepe van ebben.
Tavaly a fizetések 39%-át költöttük el a kiskereskedelemben, ami a – kiskereskedelmi forgalmat tekintve igen komoly visszaesést mutató – covid événél is alacsonyabb érték.
Miközben öt év alatt megduplázódott a nettó mediánkereset Magyarországon, az adatok mögé nézve már korántsem ennyire rózsás a kép.
A Központi Statisztikai Hivatal friss adatai szerint 2025 februárjában a teljes munkaidőben dolgozók bruttó átlagkeresete 661 400 forint volt.
A gazdasági növekedés újbóli fokozatos beindulásával párhuzamosan a magyar cégek is összességében enyhe létszámnövekedést terveznek 2025 második negyedévére.
A bruttó átlagkereset 668 100 forint volt, 10,4%-kal meghaladta az egy évvel korábbit.
A nők bruttó átlagkeresete 2024-ben 600 274, a férfiaké 695 788 forint volt havonta, a női nettó 399 182 forint, a férfiaké pedig 462 699 forint/hó.
Egyáltalán nem tűnik lehetetlen a bruttó 1 millió forintos átlagbér, ám nagyon nem mindegy, azt hogyan sikerül elérni.
Noha Budapesten a legmagasabbak az ingatlanárak, Debrecenben még nehezebb saját lakáshoz jutni az átlagbérből elérhető maximális hitelösszeg alapján.
Az utóbbi évtizedet elsősorban a nyugdíjak és a keresetek közötti olló szétnyílása jellemezte.