Egy ma megjelent tanulmány szerint a magas fizetések ellenére Nagy-Britanniában a legrosszabb élni.
A tanulmányhoz tíz európai ország lakóinak véleményét vetették össze. A felmérésben részt vettek francia, spanyol, német, olasz és lengyel állampolgárok is. Annak ellenére, hogy a legmagasabb fizetéseket az angolok viszik haza (a 35 730 fontos átlag 10 000 fonttal magasabb az európai átlagnál), mégsem elégedettek az élettel: sokat kell dolgozni, kevés a szabadság, az élelmiszer és az üzemanyag egyre drágul, ráadásul a nap is keveset süt.
A túlnyomóan nedves időjárás, úgy látszik, nem tesz jó az életkedvnek, az utolsó britek előtt az írek végeztek. A legmagasabb életminőséget saját bevallásuk szerint a spanyolok és a franciák élvezik. Utóbbiban a dolgozók három évvel kevesebbet robotolnak és két évvel tovább élnek átlagosan, mint brit társaik. Í
Az élet költségei Nagy-Britanniában meglehetősen magasak az összehasonlított országokhoz képest: az ólommentes benzin 1,08 fontos literenkénti ára a második legdrágább, a dízelt pedig bármely más országban olcsóbban lehet megkapni. Ugyanakkor egy 134,48 fontba kerülő élelmiszerkosár Európában átlagosan csak 124 fontba kerül, Franciaországban viszont csak 118,76 fontba - átszámolva.
A britek évente átlagosan 1239 fontot fizetnek villanyszámlára, ami a harmadik legtöbb a vizsgált országok közül. Egy kör italért csak Írországban és Svédországban kell többet fizetni, a cigaretta csak Írországban kerül többe.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
És ha ez nem lenne elég, az élet és munka kilátásai sem túl rózsásak. A várható életkor két évvel kevesebb, mint Franciaországban, s bár utóbbi helyen átlagosan többet kell dolgozni egy nap, mégis a több szabadság és a korábbi nyugdíj lehetősége a franciák javára billenti az elégedettség mérlegét. A nyugdíjba menetel európai átlagos időpontja 62 év, ennél a britek fél évvel többet dolgoznak, a szabadnapjaik száma pedig elenyésző, átlagosan mindössze 28 nap - szemben például a spanyolok 41 napjával.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








