2018. július 23. hétfő Lenke

Emiatt lehetsz szegény és depressziós: 10-ből 5 magyart érint


A legtöbb magyar nem alszik eleget, ezt pedig nagyon rosszul teszi. A számtalan egészségügyi problémán túl ugyanis keresetkieséshez is vezethet, ha kialvatlanok vagyunk, ráadásul a szeretteink is megisszák a levét. Ha valaki éjszakánként 6, vagy annál kevesebb órát tölt alvással, 80 százalékkal nagyobb eséllyel alakulhat ki nála depresszió.

Rengeteg kutatás született már arról, hogy komoly következményekkel jár a tartós alváshiány. Márpedig egy 2010-es magyarországi munkahelyi alvásfelmérés szerint a válaszadók 46 százaléka küzdött alvási gondokkal hosszabb ideje és 34 százaléka felelte azt, hogy hetente legalább három alkalommal nem alszik jól.

Az amerikai Nemzeti Alvás Alapítvány ajánlása szerint

a 18-64 év közöttieknek napi 7-9 óra alvás ajánlott.

Elég, ha csak a minimális 7-nél eggyel kevesebb órát alszunk, annak máris hatása lesz az életünkre: idegesebbek, feszültebbek leszünk, tehetetlennek érezzük magunkat. Hosszú távon annál, aki napi 6, vagy annál kevesebb órát tölt alvással, 80 százalékkal nagyobb eséllyel alakulhat ki depresszió - írja a Daily Mail.

Az Eurostat tavaly márciusi adatai szerint a magyar felnőttek 10,5 százaléka szenved depressziótól. A depresszióval kapcsolatban kiderült, hogy az egyéni anyagi helyzet meghatározó: az unió minden országára igaz, hogy a szegényebbek között több a depressziós. Azok között, akik az EU legszegényebb ötödébe tartoznak, háromszor több a depressziós, mint a leggazdagabb 20 százalékban. Az EU átlaga 6,8 százalék. Vagyis e tekintetben nagyon nem állunk jól.  Jól mutatja, hogy nem túl rózsás a helyzet az Independent által, négy hónapja közzétett felmérés is, amelyből kiderül, hogy a magyarok a legboldogtalanabbak a hazájukban. De mi lenne a megoldás? Mitől éreznénk jobban magunkat? Tényleg az alváshiány a felelős?

A jó alvás boldogabbá tesz, mint a fizetésemelés?

Az Oxford Economics és a brit Országos Társadalmi Kutatóközpont tavaly ősszel megjelent tanulmánya szerint, (amelynek eredményei 8250 ezer brit önkéntes válaszain alapul) akik rendszeresen jókat alszanak éjszaka, azoknak sokkal jobb az életminősége.

A legkevésbé elégedett 20 százaléknak több mint a fele arról számolt be, hogy nem alszik jókat, és mindig fáradtnak érzi magát. Ugyanakkor a fizetésemelés nem jelenti azt, hogy valaki jelentősen jobban érezné magát: egy 50 százalékos fizuemelés mindössze fél ponttal növelné a válaszok alapján az elégedettség érzést, miközben a plusz alvás 3,8 pontos növekedést okoz. Elképzelhető persze, hogy ha ugyanezt a kérdőíves felmérést Magyarországon végeznék el, nagyon más lenne az eredmény.

Szeptemberben mi is megszavaztattuk olvasóinkat. Arra voltunk kíváncsiak, mitől lenne boldogabb az életük:

  • több alvás,
  • több/jobb szex,
  • több pénz,
  • biztos munka,
  • saját lakás/ház,
  • biztonságos családi élet,
  • nagy autó vagy
  • utazások?

Több mint ezren válaszoltak.

Ez alapján a biztonságos családi élet végzett az élen, azt követte a szex, a harmadik helyen végzett a pénz és egyből utána, alig pár szavazatkülönbséggel az alvás.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb személyi kölcsönt. Íme, egy konkrét példa: kalkulátorunkban 1 millió forintos hitelösszeget, és 60 hónapos futamidőt adtunk meg. A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót a K&H Bank nyújtja, náluk 20 033 forintos törlesztőt ígér a 8,81%-os THM; de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében 20 252 forintos törlesztővel számolhatunk havonta. Emellett érdemes még megemlíteni a CIB Bank, a Budapest Bank, a Cofidis, az ERSTE Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióját is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát.

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS