Budapesti társasházi lakások

Rengeteg magyar fog most pénzt a havi lakáskiadásain: az élelmesek már meglépték

2025. március 10. 14:32

A tavalyi évben egy lakásbiztosítás átlagos éves díja 17,1 százalékkal nőtt, s elérte a 66,1 ezer forintot, ám a fogyasztóbarát otthonbiztosításokért közel 22,1 százalékkal kevesebbet, csak 51,5 ezer forintot kellett fizetni. A kárráfordítások 2024-ben számottevően nem változtak, így tavaly decemberre a díjak növekedési üteme 2022 év végéhez viszonyítva meghaladta azokat. A márciusi lakásbiztosítási kampány ismét lehetőséget biztosít a szerződések felülvizsgálatára.

A hazai lakott ingatlanok teljeskörű (ingatlan és ingóság) lakásbiztosításainak éves átlagdíja tavaly év végére 17,1 százalékkal, 66,1 ezer forintra nőtt 2023. IV. negyedévéhez képest, miközben a kárráfordításszintje nem változott számottevően. Ezen belül a budapestiek 63,6 ezer, míg a fővároson kívüliek – átlagosan jóval nagyobb alapterületű ingatlanaik után – 66,5 ezer forintnyi díjat fizetnek – olvasható az MNB 2024. IV. negyedévi Lakásbiztosítás-indexében.

A teljeskörű (ingóság + ingatlan) megkötött Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítások (MFO) átlagdíja 22,1 százalékkal kedvezőbb a lakott teljeskörűen biztosított ingatlanok éves átlagdíjánál, míg kárráfordítása 19,7 százalékkal magasabb. Ez összességében a biztosítottaknak 53,7 százalékos ügyfélelőnyt jelent az egyéb piaci termékekkel összevetve.

A rögzített, azonos biztosítási összeg (70 millió Ft) mellet vizsgált átlagdíjakat tekintve a tavalyi év első félévében a díjnövekedést visszafogta a 2024. márciusi lakásbiztosítási kampány, azaz azonos biztosítási fedezetet alacsonyabb díjon kaphattak az ügyfelek. A III. negyedévtől azonban kisebb növekedés látható, azaz magasabb díjjal lehetett biztosítani egy ugyanakkora biztosítási összegű ingatlant, mint az év első felében. Egy 70 millió forint biztosítási összegű ingatlannál közel 18 ezer forinttal olcsóbb volt az MFO termékek átlagos éves díja.

Országosan egy év alatt átlagosan 21 százalékkal emelkedett az egy négyzetméterre jutó átlagos biztosított négyzetméterár, ami így 501 ezer forint lett. Ez az egy négyzetméterre jutó érték Budapesten 31 százalékkal magasabb, mint az országos átlag, s 659 ezer forintot tett ki. A biztosítási összeg a piacon tavalyi év folyamán 32,3 százalékkal emelkedett, ami jóval meghaladja a díjemelkedés ütemét, így javult az otthonbiztosítások ár/érték aránya.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A biztosítók adatszolgáltatása alapján darabszám tekintetében egy év alatt 1,1 százalékos növekedés látszik, így 3,26 millió lakásbiztosítási szerződés van a piacon, ami közel 35 ezer darabbal magasabb a 2023-as értéknél. A lakott növekedés (19,5 ezer) döntően az ingóságokhoz kötött lakásbiztosításokhoz kapcsolódott, a nem lakott ingatlanok biztosításai 15,5 ezerrel nőttek. Ezen felül a piac állománydíja is bővült 17,2 százalékkal, így 2024 végén meghaladja a 192 milliárd forintot. A 28 milliárd forintos állománydíj bővülés mögött 16 százalékban a díjnövekedés, 1,2 százalékban a volumen növekedés látszik.

E számok az átlagos díjváltozást mutatják, az egyes szerződések eltérően is módosulhattak. Ha egy ügyfél sokallja díját és/vagy nem elégedett a szolgáltatással, szerződéses évfordulóján, illetve a 2025-ben ismét sorra kerülő márciusi lakásbiztosítási kampány alkalmával van lehetősége kedvezőbb biztosítás kiválasztására, átszerződésre. Jó választás lehet az MNB védjegyével ellátott MFO, amely elektronikus, gyors ügyintézést, önrész és felesleges kiegészítők nélküli ajánlatot is jelent. A lakásbiztosítási piacon az ügyfelek eligazodását az MNB honlapjának Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítási (MFO) és Pénzügyi Navigátor fogyasztóvédelmi oldalaival is támogatja.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 23. 11:09
Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete bejelentette, hogy helyettes vezetőjük, Perger István...
iO Charts  |  2026. február 23. 10:01
Miről szól a Piaci Impulzus rovat? Nem tudom, tisztában vagytok-e vele, de egy alapos fundamentális...
Holdblog  |  2026. február 23. 08:02
Ismert tőzsdei bölcsesség, hogy a buborékok kipukkanása általában nem akkor következik be a tőzsdéke...
Kasza Elliott-tal  |  2026. február 22. 16:53
Átnézem időnként, melyik osztalékrészvényt - amiket nem tartásra, hanem kereskedésre vettem - mikor...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 24. kedd
Mátyás
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
RETAIL DAY 2026
Mi a túlélés – és a profit – valódi titka? A legkisebb webshopoktól az üzletláncokig mindenki választ kap.
Kihagyom