19 °C Budapest

16 millióra fizették a biztosítást: 280 ezret kaphat a nincstelen család

2011. január 6. 16:02

Már több mint fél éve egy önkormányzat által biztosított épületben húzza meg magát a csanyteleki Fodor József és családja, miután nyáron a belvíz miatt lakhatatlanná vált a házuk - írja a Délvilág Napilap. A család hiába fizeti a mai napig 16 millió forintos biztosítási összeg után a lakásbiztosítást, a Magyar Posta Biztosító Zrt. nevetséges összeget ajánlott a családnak.

A feleség a könnyeivel küszködött, amikor a férjével a napokban visszatértek megnézni a hét hónapja hátrahagyott, a belvíz miatt életveszélyesen megrepedt nyolcvanéves vályogházat. A házaspárt a velük élő nagymamával, felnőtt gyermekével és az asszony Down-kóros öccsével együtt a település polgármestere helyezte el a hivatal mellett álló, állami tulajdonban lévő épületben. A vályogházból csak néhány bútort, ruhákat, pár családi fotót és egy házi áldást tudtak kimenekíteni, most arra várnak, hogy a biztosító kifizesse a családot ért kárt.

Fodorék a mai napig fizetik a havi 5100 forintos biztosítási díjat, a legutóbb kézhez kapott kötvény szerint az ingatlan 16 millióra, az ingóság pedig 4 millió forintra van biztosítva. A Magyar Posta Biztosító eddig 1 millió 80 ezer forint kárt állapított meg, amiből 800 ezer forint a korábbi felújítást meghitelező takarékszövetkezetet illetne, a maradék jutna a családnak. Fodorék már a miniszterelnöknek is írtak, valamint felvették a kapcsolatot egy jogvédő szervezettel, de az általuk ajánlott ügyvéd munkadíját a havi 104 ezer forintos jövedelmükből nem tudták előteremteni.

 

A Fodor család ebben a szükséglakásban él (Fotó: delmagyar.hu, Schmidt Andrea)


A család jelenleg 101 ezer forinttal tartozik a helyi önkormányzatnak a közüzemi díjakra, legutóbb csak a fűtés 33 ezer forint volt. A beteg testvért napközben egy közeli otthonba viszik, a fiuk pedig a menyasszonyához költözött. Jelenleg már csak a szobában használnak egy kályhát, hogy ne emelkedjen a tartozásuk. A családfő szerint ők 4-5 millió forinttal is beérnék, mert abból legalább már tudnának venni egy másik kis házat a településen.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Pénzcentrum vélemény
A hazánkat ért sorozatos természeti csapások következtében már kormányzati körökben is felmerült a kötelező lakásbiztosítás bevezetésének ötlete, gondot jelent azonban, hogy a biztosítótársaságok a belvízkárokat szinte kivétel nélkül kizárják a kockázatok közül.

 

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. május 17. 00:33
A Riporterek Határok Nélkül (RSF) nevű nemzetközi sajtószervezet az Európai Bizottsághoz fordult a m...
Kasza Elliott-tal  |  2025. május 16. 18:04
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
ChikansPlanet  |  2025. május 16. 11:10
A Dél-kaliforniai Egyetem új kezdeményezése Kalifornia állam közel 6,5 kilométernyi csatornarendszer...
Holdblog  |  2025. május 16. 09:46
A mai fiúk tényleg cukik (they are so cute!), minden érdekli őket, de valójában semmi se. Legkevésbé...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 18. vasárnap
Erik, Alexandra
20. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. május 18. 11:28
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem