A távhőszolgáltatás néhány éven belül súlyos finanszírozási gondokkal szembesülhet, a független benzinkutak egy része ellehetetlenülhet.
Magyarországon is meg lehet rendelni az új Tesla Model Y-t. Első körben csak egy különleges, első szériás felszereltség elérhető 25 299 900 forintos kezdőárral. A kiszállítások márciusban kezdődnek.
Immáron Magyarországon is meg lehet rendelni az új Tesla Model Y-t. Első körben csak a limitált kiadású Launch Series lesz elérhető, amely különleges díszítőelemekkel érkezik és legkevesebb 25 299 900 forintba kerül. Csak feketében vagy szürke színben lehet megrendelni, felnit és a fekete beltér színét nem lehet variálni az első szériás modellben - az alapárat az önvezető funkciók megvásárlásával lehet feljebb tornászni. A Launch Series lényegében egy Long Range összkerékhajtású változat, ami a gyártó szerint 568 kilométert tud megtenni egy töltéssel. A most megrendelt kocsikat márciusban kezdik kiszállítani.
Az új Model Y egy jellegzetes első és hátsó LED-csíkot kapott a Cybertruck mintájára, ez nem csak díszítőelem, hanem valóban fényszóróként is funkcionál, állításuk szerint "az egyik legnagyobb fénysáv az iparágban". Az új kialakítás és az átgondolt energiafogyasztó rendszerek miatt javult az autó hatékonysága. Ugyan a többi változat ára még nem ismert, de a gyártó közleményében azt emeli ki, hogy jelentős energiahatékonysági fejlesztéseket hajtott végre, "amelyek további költségek nélkül kínálnak valós előnyöket a tulajdonosok számára."
A beltérben az új Model 3-hoz hasonlóan megtalálható a hangulatvilágítás, ileltve az autóba egy továbbfejlesztett első kamerát is szereltek. Javítottak a hangszigetelésen, és az üvegtető állításuk szerint több napfényt ver vissza, így nyáron sem melegszik fel annyira. Az első ülések szellőztethetők is a fűtés mellett, a hátsó üléssor csak fűthető. A második sorban ülők is kaptak egy 8"-os képernyőt, amelyen mennek a szórakoztató funkciók is. Emellett javítottak a Wi-Fi-kapcsolat és a mobilinternet sebességén is.
Az előző szériás Y-okat készletről lehet megvenni 18 352 900 forintos kezdőárral.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Címlapkép: Tesla Motors
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







