A Porsche AG részvényei pénteken 7 százalékos zuhanást produkáltak, ami a legnagyobb esés az európai cégek között.

Valamelyest átalakult a legolcsóbb Magyarországon kapható új autók toplistája, de a dobogón változás nem történt. Ugyanakkor a top 10 több szereplője is megdrágult, és így ki is szorult a listáról. Most - épphogy - 5 millió forint alatt 3 személyautó elérhető itthon - nagy kompromisszumokkal.
Ahogy olvasóink már megszokhatták, a Pénzcentrum rendre összesíti, melyek épp aktuálisan Magyarország legolcsóbb új autói. A mostani lista azért is érdekes, mert már 2024-et írunk, így előfordulhat, hogy az új évben átárazódik egy-egy modell. A legolcsóbb autók mellett azt is megnéztük, hogy mennyibe kerülnek a legnagyobb számban forgalomba helyezett típusok, és ezeknek hogyan alakult az ára november óta.
Az élen nincs változás: a legolcsóbb új autó még mindig a Mitsubishi Space Star, aminek az ára november óta nem változott, még mindig 4 440 000 forintba kerül. Ezért az 1,2-es MIVEC-motorral kaphatjuk meg a kisautót, Entry felszereltséggel. Ennyiért nincs benne audioegység, csak előkészítés, és a légkondit is felejtsük el. Ha nem fehérben akarjuk megvenni, akkor is ráfizetéses a dolog. Volt idő, amikor még 3,5 millió forintért is meg lehetett venni ezt az autót, de az hol van már...
A második helyezett sem változott novemberhez képest: a Kia Picanto ugyanúgy 4 999 000 forintba kerül. A legalacsonyabb, Silver felszereltség már legalább magában foglalja a klímát és a rádiót is. 2023 eleje óta ennek a modellnek az ára 200 ezer forinttal emelkedett. Holtversenyben második a Hyundai i10, ennek az ára sem változott legutóbbi összesítésünk óta - májusban még 5 799 000 forintba került. Osztozik a második helyen még a Dacia Sandero is, amely szintén tartja tavaly év végi, 4 999 000 forintos árát. Ez nyár óta 350 forintos árcsökkentés.
Itt a friss autóhitel kalkulátor: nézd meg a legjobb banki ajánlatokat!
Nem változott sem az ára, sem a helyezése a Citroen C3-nak sem, most is a legolcsóbb listaára 5 490 000 forint, nyár óta 200 ezer forinttal lett olcsóbb. Negyedik a még mindig akciós Fiat 500, amely 5 500 500 forintért kapható, ez az ár csak az alapfelszereltségű 312.0QH.1 70LE-s verzióra vonatkozik, emellett az importőrnél még mindig tart a finanszírozási akció is.
Az ötödik helyre a Suzuki Ignis ért oda, amely most 5 800 000 forintba kerül, hatodik a Swift, ami 30 ezerrel drágább. Ezen modellek árát sem írták az az új évben. Múltkor a hetedik helyen egy Opel Corsa - Renault Clio - Peugeot 208 hármas holtverseny volt, mostanra viszont csak a Corsa és a Clio maradt talpon és tartotta az 5 990 000 forintos árát. A legolcsóbb Peugeot 208-as ma már 6 490 000 forintba kerül - így pedig kiszorult a top10-ből.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A korábbi listákat alább találod, azért a 2021-es "5+1 modell 3,7 millió alatt" cím elég meredek így 3 évvel később...
Nyolcadik a Toyota Aygo X, ez sem lett drágább legutóbbi összesítésünk óta, most is ugyanúgy 6 040 000 forintért kapható. 6 199 000 forintos listaárával 9. a faceliftes Hyundai i20-as, aminek az ára nem változott augusztus óta. A lista 10. helyére a Dacia Duster került, 6 199 000 Ft-tól lehetz megvenni legkevesebb, ennek 200 ezer forinttal emelkedett az ára november óta. Így a Peugeot 208 mellett kiszorult a top10-ből a Fiat Panda, amit legkevesebb 6 280 000 forintért lehet megvenni, ugyanannyiért, mint legutóbbi összesítésünkkor.
Ennyibe kerülnek most Magyarország kedvenc autói
A december végi forgalomba helyezési adatok alapján 2023 legtöbbet forgalomba helyezett új autója Magyarországon az S-Cross lett, ami most 7 500 000 forintba kerül alapáron, ugyanannyiba, mint legutóbb. Második helyen a darabszámok tekintetében a Skoda Octavia végzett, amely most 12 222 160 forintért kapható, legutóbbi összesítésünkkor még 11 901 533 forintos ártól lehetett megvenni - viszont a Porsche Hungária az árát euróban adja meg, ezt váltják át a napi MNB-árfolyamon.
A harmadik Suzuki Vitara 6 990 000 forintba kerül, ugyanannyiba, mint novemberben. Szintén nem változott a negyedik legnépszerűbb Toyota Corolla ára sem, most is 12 020 000 forintba kerül. Az ötödik legtöbbet eladott Kia Ceed 8 149 000 forintba került a novemberi összegzésben, és most sincs ez másképp.

Baltával faragták és nem viccel: teszten a Hyundai 4 kerekű luxusnappalija, fillérekből "tankolható"
Baltával faragott luxusterepjárót villantott a Hyundai: plug-in hibrid változatban teszteltük a vadonatúj Santa Fe-t. Ez az, ami 2025-ben kell.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
-
Tudod, hogy milyen káresetekre fizet a lakásbiztosításod?
A kutatásunkban arra keressük a választ, hogy az olvasóink a lakásukat vagy ingatlanukat érinthető káresemények közül mitől tartanak a leginkább.
-
Kiváló minőségű pékáruk a Vela Pékségtől (x)
A Vela Pékség elhivatottsága a kiváló minőség iránt a KMÉ-védjeggyel is igazolást nyert.
-
Kiváló minőség jele a Nádudvari Élelmiszer Kft. termékein (x)
A Nádudvari Élelmiszer Kft. elkötelezett a kiváló minőség iránt – ezt bizonyítja a KMÉ-védjegy is.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


