A CashTag legújabb adásában egy balatonföldvári strandbüfé tulajdonosa mutatja be, milyen költségek épülnek be egy-egy étel árába.
Titkos út a Balatonra, Velencei-tóra: erre röhögve elkerülheted a gigadugót az M7-esen 2024-ben
A nyári főszezonban már-már hagyomány, hogy gyakorlatilag járhatatlan az M7-es autópálya. Annyira sokan indulnak útnak ilyenkor a magyar tengerhez, vagy épp onnan haza, hogy állandóak a gigadugók, pláne, ha egy-egy baleset is nehezíti a haladást. Az Útinform ezért azt javasolja, érdemes alternatív útvonalakat keresni. Ezen a héten a Pénzcentrum vlogja, a CashTag volán mögé ült, hogy megtudja, milyen lehetőségei vannak az M7-es autópályán kívül a Balatonra tartó autósoknak; de szóba került az is, mit lehetne kezdeni hosszú távon a sztrádával.
Két héttel ezelőtt a Balatonnál jártunk, akkor épp az ottani árakkal foglalkoztunk. Többen jelezték utána, hogy az árak mellett a csúcsszezonban a lejutás is megér egy misét, hiszen az M7-es gyakorlatilag elesik a nyári főszezonban. De mit lehet tenni ilyenkor? Például alternatív útvonalakat keresni. A Pénzcentrum már tavaly közzétett egy titkos útvonalat, amelyet ezúttal a CashTag stábja is bejárt, és szakértőket is kérdeztünk az infrastruktúra nehézségeiről.
Herbszt Rita, az Útinform munkatársa szerint valóban komoly probléma, hogy az M7-es autópálya a balatoni csúcsszezonban járhatatlanná válik, ezért szerinte is lehet érdemes fontolóra venni a kerülőutakat.
Nyilván ez elsősorban hétvégén igaz – mi a tapasztalatok alapján úgy ítéljük meg, hogy pénteken kora déltől már nagyon sokan kezdenek levonulni. Ez tart egészen hétfő reggelig amikor visszafelé, hazafelé jönnek az autósok. Tehát valóban ez a tapasztalat, és azt tudjuk mondani, hogy péntektől hétfőig torlódás alakul ki az M7-esen lefelé a Balaton irányába, úgyhogy ez valós információ
– ismertette a helyzetet a szakértő, aki azt is hozzátette, hogy a megnövekedett forgalom mellett idén az is bonyolítja a helyzetet, hogy az M7-es déli partján nagyon sok helyen van felújítási munka, ahol forgalomterelésre vagy sávlezárásra lehet számítani. A CashTag friss adásában megmutatjuk a titkos balatoni útvonalunkat, és elmagyarázzuk, miért is alakulnak ki a fantomdugók az autópályákon:
A kerülőutunkat megnézte Borbély Balázs útügyi koordinációs mérnök is, aki szerint valóban jó választás lehet erre menni, ha bedugul az M7-es, annyi kifogása volt, hogy mi csak alsóbbrendű utakat használunk. Hozzátette: a szolgálat weboldalán is szoktak kerülőutakat ajánlani, jellemzően magasabb rendű utakkal - például az M6-osra is érdemes felmenni a déli part felé.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 779 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 10,27%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen (THM 10,35%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Herbszt Rita szerint egyébként a legszélsőségesebb esetekben, amikor egymást érik a közlekedési balesetek, akkor értelemszerűen durván megnő a menetidő az M7-esen a Balaton felé. És, mint hozzátette, bár sokan kérdezik tőlük, hogy mire lehet számítani egy-egy hétvégi napon, de ezt nem lehet megjósolni.
Címlapkép: Jászai Csaba, MTI/MTVA
Megéri négyévszakos gumira váltani 2026-ban? Itt a nagy teszt: csak egy abroncs kapott jó minősítést
A 16 vizsgált abroncs közül mindössze egy bizonyult igazán jó választásnak, miközben a mezőny közel fele gyenge vagy kifejezetten nem ajánlott értékelést kapott.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







