A szervezők szerint ha valóban egyezség született volna, nem vonult volna fel ennyi kamion.
Ennyi volt, nem gyártják többet ezeket a slágerautókat: a magyar vásárlók sem fognak örülni a hírnek
A svéd Volvo jelentős mérföldkőhöz érkezik jövőre, kivezetik kínálatukból a dízel autókat.
Az európai autóeladások egyértelműen a dízelek gyorsuló hanyatlását mutatják. Az egykor az eladások több, mint felét adó meghajtás piaci részesedése az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) legfrissebb adatai alapján idén augusztusban az Európai Unió, az Egyesült Királyság, valamint az ESZT országok piacain már csak 11,5 százalékos volt – Németországban 14,5, az Egyesült Királyságban 4,3, Franciaországban pedig 9 százalék volt az arányuk, ha csak a három legnagyobb autópiacot nézzük autójuk – írja a villanyautosok.hu cikkében.
A Volvo ennek köszönhetően bejelentette, hogy 2024 elején kivezeti a kínálatból a dízeleket, és hónapokon belül elkészül az utolsó ilyen motorral gyártott autójuk. A cég már tavaly közölte, hogy befejezte a belsőégésű motorok fejlesztését, 2022 novemberben az ezzel foglalkozó Aurobay nevű cégben lévő részesedésüket is eladták.
A Volvo, olyan cégek, mint a BYD, a Ford, a GM, a Jaguar Land Rover, a Lotus és a Mercedes-Benz mellett egyike azon ismert autógyártóknak, amelyek az Accelerating to Zero (A2Z) csoport részeként 2021-ben aláírták Glasgow-ban azt a nyilatkozatot, amely kimondja, hogy 2035-re a legnagyobb autópiacokon, 2040-re pedig az egész világon csak zéró helyi kibocsátású autókat fognak forgalmazni. A svéd vállalat saját vállalása még ennél is tovább megy, és még szűkebb határidőt szabtak maguknak.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








