Újra a csőd szélére sodródhatnak a kisebb, független benzinkutak a frissen bevezetett üzemanyagár-szabályozás miatt.
Az Uniós statisztikai hivatal friss adatai szerint az Unió egyes tagállamok között drasztikusak a különbségek a forgalomban lévő személyautók életkorát tekintve. Hazánkban a személygépkocsi állomány jóval öregebb az európai átlagnál, ráadásul a jelenlegi trendek afelé mutatnak, hogy a helyzet az előttünk álló években tovább romolhat.
2020 végére az Európai Unió tagállamai közül Luxemburgban járták az utakat a legnagyobb arányban 2 éves, vagy annál fiatalabb autók. A miniállamban a személygépkocsik 22 százaléka volt ilyen, kvázi új évjárat - derül ki az Eurostat legfrissebb adataiból.
Ezt megközelítően magas számban az Unión belül csak Franciaországban, Ausztriában, Írországban, Belgiumban és Svédországban furikáztak ( mindegyik országban 16 és 17 százalék közé tehető az ilyen személygépjárművek százalékos aránya). A 2 és 5 év közötti személyautók szintén Luxemburgban tették ki a kocsik közül a legnagyobb hányadot, Írországgal holtversenyben ( mindkét országban a kocsik 28 százalékát), de Belgiumban is rengeteg ilyen jármű járta az utakat (24 százalék).
Az uniós statisztikai hivatal adataiból természetesen a magyarországi arányok is kiderültek, hazánkban pedig messze nem ilyen rózsás a helyzet az autók átlagéletkorát nézve. A személygépkocsik átlagéletkora ráadásul nálunk folyamatosan emelkedik és drágulásuk csak tovább gyorsíthatja az autóállomány öregedését.
Magyarországon az autók mindössze 8,18 százaléka tartozik a 2 éves, vagy annál is fiatalabb kategóriába és 7,94 százalékuk 2 és 5 év közötti. Előbbi egyébként nem is olyan rossz arány, ugyanis régiónkban egyedül Csehországban jegyezték hazánkénál nagyobb (10,54 százalékos) arányban a kvázi új személyautókat. A még mindig újszerűnek számító maximum 5 éves kategóriában azonban Szlovéniában (14,78 százalék) és Horvátországban (10,07 százalék) is több kocsit találni.
Magyarországon 2020-ban az autók több mint fele (55,05 százalék) 10 és 20 év közötti volt, ami az egyik legnagyobb arány az Európai Unión belül, míg a legidősebb (20 évesnél öregebb) kocsik az összes forgalomban lévő jármű 16,73 százalékát tették ki.
Ha összeadjuk a két legmagasabb korkategóriát, az "öreg" kocsik Luxemburgban csupán a teljes állomány 24 százalékát tették ki, ezzel ebben az összevetésben is látszik a Benelux állam autói a "legfiatalosabbak. De a 2020-as állás szerint hasonlóan kevés kiöregedett járgány járta Írország ( (29 százalék), illetve Belgium (32 százalék) útjait is.
A legtöbb idős autó Litvániában regisztrálták, ahol a személygépkocsik 81 százaléka 10 évesnél régebbi gyártmányú volt. A balti országot Románia követte, ahol a kocsik 80 százaléka, valamint Lengyelország, ahol 79 százalékuk lépte már túl az egy évtizedes kort.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A helyzet hazánkban sem sokkal jobb ennél. A magyarországi személygépkocsiknak ugyanis az Eurostat 2020-as adatai a 71,78 százaléka tartozott a 10 évesnél idősebb kategóriába. A KSH ráadásul ennél frissebb adatokat is publikált már idén a járműállomány átlagéletkoráról, ami gyakorlatilag a 2008-as gazdasági világválság óta folyamatosan emelkedik.
Öregednek ki a magyarok autói
2021 végén 15 évre ugrott a forgalomban lévő személygépkocsik átlagéletkora, de a használtimport miatt ez az érték azóta már tovább romolhatott. A külföldről behozott kocsikkal a legnagyobb baj, hogy azok több mint 60 százaléka is öregnek számít.
Korábban a Pénzcentrum is megírta, hogy a tavaly használtan importált 132 205 gépkocsi 63 százaléka 2012 előtt készült. Mindössze 4,5 év alatt nőtt egy évvel a korátlag, hiszen 2017. június végén még csak 14 év volt az átlag - bár akkor még közel 619 ezerrel kevesebb, mindössze 3,4 millió személykocsi volt forgalomban.
A leggyakoribb hazai autómárka a KSH összesítése szerint az Opel, ebből a típusból csaknem félmillió, pontosan 494 604 fut a hazai utakon, átlagos életkoruk 16,5 év. Ennél valamivel kevesebb a Suzuki járművek száma, 427 787 darab, ez a flotta 15,7 éves. A harmadik legtöbbet vásárolt márka a Volkswagen 391 587 példánnyal, átlagéletkoruk 16,6 év.
A legfiatalabb átlagéletkorral a Daciák rendelkeztek. Ebből a márkából még mindig 6,3 éves volt egy átlagos jármű, annak ellenére is, hogy az összes többi gyártó autóihoz hasonlóan néhány hónappal idősödött az átlag kocsi a tavalyi évhez képest. A legidősebbek pedig a Chryslerek voltak, amikből 18,7 év volt az átlagéletkor. A hazai autóállomány életkora egyébként idén vélhetően tovább fog emelkedni, az új autók árának emelkedése, megnyúlt várakozási idő miatt.
Fájdalmas búcsú: végleg elkaszálja legendás csúcsmodelljét az Audi, elképesztő, mi veszi át a helyét
Az Audi utód nélkül kivezeti a piacról eddigi csúcsmodelljét, az A8-at, amelynek szerepét a hamarosan érkező Q9 veszi át.
Így csapják be azokat, akik használt autót vásárolnak: rengeteg magyar futhat bele a drága átverésbe
A használtautó-vásárlás sokak számára komoly pénzügyi döntést jelent, ugyanakkor jelentős kockázatot is hordoz.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







