16 °C Budapest

Autósok, figyelem! Hétfőtől él a szigorú intézkedés

Pénzcentrum
2013. június 30. 08:02

Hétfőtől jelentősen szigorodnak az ittas vezetésre vonatkozó szabályok; 0,8 ezrelék helyett már a sofőr 0,5 ezrelék feletti véralkoholszintje is bűncselekménynek számít.

Az új büntetőkódex értelmében 2013. július 1-től erősbben lépnek fel az ittas vezetőkkel szemben Magyarországon. A bűncselekmény megállapításához immár elegendő lesz 0,5 ezrelékes véralkohol szint a korábbi 0,8 ezrelék helyett, a szankció pedig kötelezően a járművezetéstől eltiltás lesz. Az egyetlen enyhülést az jelenti, hogy míg ma még 1-10 évre vonhatják be a jogosítványt, addig holnaptól a minimum 1 hónapra csökken.

Korábban nem minden esetben vonták be a jogsit, az új Btk. szerint viszont hosszabb vagy rövidebb időre el kell venni a jogosítványt attól, aki ittasan vezet és ezzel bűncselekményit követ el. Ettől csak különös méltánylást érdemlő esetben tekinthet el a hatóság, például akkor, ha ez egy hivatásos sofőr megélhetését veszélyeztetné.

További változás, hogy a Btk. ezután a közforgalom előtt el nem zárt magánúton elkövetett ittas vezetést az eddigi szabálysértés helyett szintén bűncselekménynek minősíti. Ha tehát egy autóst egy bevásárlóközpont vagy egy benzinkút parkolójában szondáztatnak meg, ugyanolyan büntetésre számíthat, mintha közúton bukna le.

A szigorítás nem véletlen. Bár a baleseti statisztikák összességében évről évre javulnak, azonban a legfrissebb elemzések szerint az ittas vezetők halmaza továbbra is túlságosan nagy. A rendőrség kimutatása szerin az ittasan okozott személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetek száma tavaly kis mértékben emelkedett. A 2011-es 1645-tel szemben 2012-ben 1695 olyan baleset történt, amelynek okozója ittas volt.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A Pénzcentrum.hu megkeresésére az ORFK Kommunikációs Szolgálatánál elmondták: "A rendőrség a hatályban lévő jogszabályok alapján jár el és kezdeményez intézkedést. A hatályba lépést megelőző időszakban nem áll módunkban közleményt kiadni." Egy azonban biztos: a rendőrség is kiemelten kezeli az ittas vezetés témakörét. Ezt bizonyítja például, hogy már tavaly új, nagyon hatékony, higiénikus elektronikus szondákat szereztek be.

 

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. április 26. szombat
Ervin
17. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33