A tájékoztatás szerint további öt amerikai katona súlyos sebesüléseket szenvedett az Elsöprő Düh (Epic Fury) fedőnevű műveletben.
Kanada hétfőn bejelentette, hogy 100 százalékos importvámmal sújtja a kínai gyártású elektromos járműveket. Ez megegyezik az Egyesült Államokban bevezetett vám mértékével, és amire a nyugati országok kormányai szerint azért van szükség, mert Kína állami támogatásokkal tisztességtelen előnyhöz juttatja saját gyártóit.
A bejelentésre azután került sor, hogy Jake Sullivan, az Egyesült Államok nemzetbiztonsági tanácsadója vasárnap egyeztetett Justin Trudeau kanadai miniszterelnökkel és a kabinet tagjaival. Jake Sullivan kedden egyébként Pekingbe utazik.
Justin Trudeau azt is bejelentette, hogy Kanada 25 százalékos vámot vet ki a kínai acélra és alumíniumra, mert mint fogalmazott: "az olyan szereplők, mint Kína, úgy döntöttek, hogy tisztességtelen előnyhöz juttatják magukat a globális piacon".
Kanada Kínában gyártott Tesla autókat is importál, így ezek is 100 százalékos vámmal lesznek megterhelve, miközben az amerikai vállalat ezt könnyedén elkerülhetné, ha az egyesült államokbeli vagy németországi gyáraiból szállítana Kanadába.
Kína kanadai nagykövetsége szerint Ottawa lépése károsan hat a kereskedelmi és gazdasági együttműködésre. A diplomáciai képviselet közleménye szerint a kanadai intézkedés nem más, mint kereskedelmi protekcionizmus és politikailag motivált döntés, ami sérti a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályait. A dokumentum leszögezi: "Kína minden szükséges intézkedést megtesz a kínai vállalatok törvényes jogainak és érdekeinek védelme érdekében".
Már a Bloomberg is riadóztat: jelentősen drágulhat az olaj ára az Irán elleni amerikai támadás miatt
A hírügynökség úgy látja, hogy a konfliktus kiterjedése akár a globális kínálatot is érezhetően szűkítheti, ami gyorsan tovább emelheti az árakat.
Döntöttek: már ki is lőtték a medvét, miután az fényes nappal rátámadt egy férfira a saját kertjében
A bukaresti kormány novemberben egyszerűsítette a medvetámadások esetén alkalmazandó eljárást, lehetővé téve, hogy azonnal kilőjék a településekre bejáró barnamedvéket.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







