2020. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Teszteltük a szegény ember okosóráját: ennél többet kellett volna a tejbe aprítani


Szerkesztőségünkben teszteltük, hogy mire képes a nemrég megjelent kissé büdös, ám jól kinéző középkategóriás okosóra, a MOVETIME. Használtuk futás közben, együtt aludtunk vele és hadonásztunk is, hátha felébred.

A tesztelésbe teljesen okosóra szűzként vágtam bele, ezért a különböző összehasonlítgatások helyett pusztán a felhasználói élményre helyeztem a hangsúlyt. A legfontosabb szempontok közé a megjelenést, a funkcionalitást, a kezelhetőséget és az üzemidőt helyeztem. Az órát napokon át viseltem, használtam edzéshez és alváshoz is. A nagy szerelem elmaradt, de kellemes meglepetésekben nem volt hiány.

Külcsín

A MOVETIME háromféle kiadásban jelent meg. Ebből szerkesztőségünkbe az ezüstszínű óratesttel ellátott gumiszíjas szerkezet érkezett. Az okosóra első ránézésre sportos és letisztultan elegáns. Jól harmonizálnak a színek és felvéve is kitűnően mutat.

A kijelző egy 400x400 pixeles AMOLED panel, amit napfényben is jól lehet látni. A szíj könnyen állítható és kényelmes viselni, azonban a szaga rendkívül szúrós és zavaró, valamint több napi használt után sem csökkent az intenzitása.

Az óra hat különböző digitális számlappal rendelkezik, azonban ezek elég fapadosak és inkább elvesznek, semhogy hozzátesznek az amúgy kellemes megjelenésből.

Funkcionalitás

Az okosórát bluetooth segítségével csatlakoztathatjuk telefonunkhoz, ám ehhez szükséges letöltenünk a gyártó hivatalos applikációját, ahová e-mailünkel is regisztrálnunk kell. A procedúra egy csöppet macerás, de ezt követően a csatlakozás zökkenőmentes. A MOVETIME felhívja telefonunk, mi fogadjuk a hívást és máris működik az adatátvitel. Pozitívum, hogy mind az óra, mind pedig a hivatalos applikáció tud magyarul.

A szerkezet főmenüje mentes minden sallangtól és egyszerűen áttekinthető. Nyomon követhetjük az aktivitásunk, a pulzusunk és edzésadatainkat - hogy csak a számomra legfontosabbakat említsem, de kérhetünk karóránkra értesítéseket, állíthatunk be rajta telefonunktól független ébresztőt, irányíthatjuk a zenelejátszást és kioldóként kezelhetjük vele mobilunk kameráját is.

Az aktivitás menüpont folyamatosan méri a megtett lépésszámunkat és ezáltal a kilométereket, valamint hogy mennyi kalóriát égetünk el ezáltal. A pulzusmérés már valamivel macerásabb, hiszen mindig manuálisan kell azt elvégezni, és nekem több napnyi próbálkozás után sem sikerült egymást követően háromszor, elsőre mért adatot kapni. Valahogy mindig elmocorgott az óra, de biztos rá lehet érezni az optimális viseletre.

Az edzés funkció futáshoz és gyalogláshoz választható. Jómagam egy könnyed 1500 méter körüli futással teszteltem a szerkezetet. Az óra jól mérte a távot, de a pulzusmérés itt is csak manuálisan érhető el, ami bár hasznos a 30 fokos tűző napon, de mégis nehézkes nyomkodni.

Szerelmes vagy?
A futást követő levezetőkörben kezdeményeztem egy pulzusmérést, aminek 131 lett az eredménye. Ekkor azonban nagy meglepetés ért, ugyanis a telefon feloldott egy teljesítmény plecsnit, mégpedig a Szerelmes vagy?-ot. Az applikáció tréfásan érdeklődött, hogy mire fel ez a magas pulzus edzésidőn kívül: Csak nem szerelmes vagy? Óriási pacsi hát a fejlesztőknek, akik humoruknál voltak akkor, amikor is az egyszeri felhaszanálók fejével kellett gondolkodniuk arról, hogy mire is használnák elsőnek a pulzusmérő funkciót...

Ami még különösen furdalta a kíváncsiságom az az alvásidő mérési lehetősége volt. Ez a funkció automatikusan lép életbe, ha lefekszünk. A legutoljára mért időmennyiség nagyjából megegyezett az alvási időmmel, azonban meglepve tapasztaltam, hogy a mélyalvásom csak 36 percen át tartott és a többi 4 óra 30 perc csupán felületes alvásnak bizonyult. Kíváncsi lennék, hogy hosszútávon milyen adatok születnének, hiszen

az okosórák talán legnagyobb előnye, hogy segítségükkel kényelmesen nyerhetünk ki olyan információkat, melyekkel javíthatunk életminőségünkön.

Kezelhetőség

A MOVETIME egyszerű menüszerkezete miatt nagyon könnyen kezelhető. Csak jobbra - balra, le és föl lehet csúsztatni a kijelzőt, ami maximum 3-4 csúszka utána koppan, tehát a felület rendkívül kompakt és nem is mutat ennél se többet, se kevesebbet.

Az érintés mellett mozdulatokkal is működésbe lehet hozni a szerkezetet. Például egy jól irányzott karlendítéssel az amúgy elsötétült kijelzőt fel lehet ébreszteni. Esetemben azonban ez legtöbbször csupán röhejes kézhúzogatásokat eredményezett, és csak nagyon kevésszer sikerült rendeltetésszerűen végigcsinálnom a cselekvéssort.

Üzemidő

Az okosóra üzemideje kellemes meglepetés, hiszen okoseszközről lévén szó akár 2-3 napot is simán kibír, valamint laptopról is gyorsan feltölthető. A mérések persze szubjektívek és elmondható, hogy az óra csöppet sem volt agyonnyüstölve, inkább csak buta karóraként funkcionált.

A készülök töltője egy dokkoló állomás, ami mágnessel tapad a karóra aljára, így igazán könnyű használni és kevés helyet foglal.

Fekete leves

A készülék legnagyobb problémája, hogy egyáltalán nincs tisztázva, hogy milyen kapcsolatban van valójában a vízzel. A hivatalos leírás szerint az okosóra a legmagasabb minősítést érte el a porral és vízzel szemben, azonban rögtön ezután olyan figyelmeztetést olvashatunk, hogy semmilyen esetre se érintkezzen semminemű vízzel a kütyü, hiszen az könnyen meghibásodást okozhat.

A zuhanyzás és a kézmosás is tiltólistán van, holott a hivatalos minősítés szerint (IP67) 30 percet bírnia kellene a víz alatt. A hátlapon található töltőrész pedig különösen problémás, hiszen arra külön kitér a leírás, hogy könnyen rozsdásodhat és meghibásodik, ha víz éri. Ez utóbbi különösen félelmetes, ha az ember főleg sportoláshoz használná az órát, hiszen az izzadt csukló folyamatosan érintkezik az óra hátlapjával. A gyártó persze szabadkozik, hogy ez nem jelenthet problémát, de a fentebb olvasottak fényében igencsak igyekeztem hamar letörölni törölközőmmel az érintett felületet.

Verdikt

A MOVETIME okos karóra ára jelenleg 40 - 45 ezer forint környékén mozog. Ezzel nagyjából az okosórás középmezőnyben tanyázik. Ezért az árért kapunk egy saját operációs rendszerrel ellátott (Free RTOS), sportosan elegáns órát, ami letisztult és könnyen kezelhető, valamint több napig is képes szolgálni töltés nélkül.

Ugyanakkor a vízzel való párbajban csúnyán alul marad, hiszen ilyen hivatalos leírás után ki merné kockáztatni a garanciáját. Ez pedig nagyon kényelmetlen dolog, hiszen aki egész nap szívesen használná okoskütyüjét és monitorozná magát, az nem szívesen veszegeti majd le minden kézmosásnál és zuhanyzásnál. Az óránk használati tárgy és nem hímes tojás, ezért bár elsőre az indulás lendületesnek bizonyult, a végére kicsit mégis elfáradt a tesztkészülék minősítése.

10/6

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt idén - 60 hónapos futamidőre - 38414 forintos kedvezményes törlesztővel kalkulálhatsz, míg 2021-től 40219 forintra ugrik a törlesztő. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok (OTP Bank, Budapest Bank, ERSTE Bank, Cetelem, Provident, stb.) ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

  Ajánlatunk