2018. december 14. péntek Szilárda

Sok magyar család retteg ettől az időszaktól: így kerüld el az anyagi csődöt


Az évnek ebben a szakaszában hajlamosak vagyunk többet költeni, mint amennyit ésszerű keretek között megengedhetnénk magunknak. A magyarok egy jelentős része érzi úgy az ünnepek után, hogy több pénze ment el a készülődésre és az ajándékokra, mint szerette volna. Hogy idén ez másképp legyen, abban egy sikeres brit üzletasszony tanácsai segíthetnek.

Karácsony előtt könnyen elengedjük a pénzügyi gyeplőt, és az ünnep hangulatában hajlamosak vagyunk elcsábulni. A magyarok közel 40 százaléka érzi úgy, hogy többet költ karácsonyi ajándékokra, mint megtehetné - derült ki az Intrum Justitia tavaly novemberben készített európai fogyasztói fizetési jelentéséből.

A karácsonyi időszak megterheli a családok pénztárcáját, amelynek hatása januárban érződik. A magyarok közel fele szerint pénzügyi szempontból az év legmegterhelőbb időszaka az első hónap, és minden harmadik fogyasztó úgy érzi, a közösségi média nyomásgyakorlása miatt többet vásárol, mint amire szüksége lenne.

Pénzügyi detoxra van szüksége az embereknek az évnek ebben a szakaszában, annak érdekében, hogy nyugodt decemberük és pénzügyileg nyugodt januárjuk legyen - a sikeres brit üzletasszony, Sarah Willingham karácsony előtti időszakra szóló tippjeit szedte össze a Daily Mail cikke.

  • Amennyiben akciósan vásárolsz, győződj meg róla, hogy valóban szükségetek van-e az adott termék(ek)re, és ellenőrizd egy árösszehasonlító oldalon, hogy tényleg kedvezményesen kaptad-e meg, vagy pedig túlárazva akciózták le.
  • Készíts tervet! Legjobban úgy tudod kihasználni a leárazásokat, ha már jó előre eldöntöd, kinek mit szánsz ajándékba, és célirányosan keresel online és offline is. Ezzel elkerülheted a felesleges, impulzusvásárlásokból fakadó költéseket.
  • Ha még nem használsz pénzügyi applikációt, akkor itt a tökéletes alkalom, hogy letölts egyet. A pénzügyeidet nyilvántartó alkalmazás segítségével nem érhet túl nagy meglepetés: pontosan nyomon követheted mire mennyi költöttél. Ez lehet, hogy első pillanatban sokkoló, de nagy eséllyel megakadályozza, hogy továbbra is feleslegesen szórd a pénzt.
  • Nézz körül otthon, valamit biztosan pénzzé tehetsz: rég nem használt, de még jó állapotban lévő elektronikai eszközöket, feleslegessé vált gyerekjátékokat, esetleg olyan bútordarabokat, melyeket már csak kerülgetsz. Ezzel nem csak karácsony előtti extra pénzhez juthatsz hozzá, de helyet szabadíthatsz fel az otthonodban is.
  • Ilyenkor az ünnepek előtt sokan ruhacserét szerveznek baráti körében, ahová mindenki elviheti a még jó állapotan lévő, de már megunt darabjait. Ez olyan érzés, mintha új holmikat vásárolt volna magának, holott nem költött egy fillért sem.
  • Amin még rengeteget lehet spórolni ebben az időszakban az az étel. Az évnek egyetlen időszakában sem dobunk ki annyi ételt, mint karácsonykor. Felesleges hatféle süteményt és négyféle sültet az asztalra tenni, hiszen vagy túlesszük magunkat a rosszullétig, vagy kidobjuk december 27-én a felesleget.

JÓL JÖNNE 500 EZER FORINT?

A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb gyorskölcsönt. Íme, itt egy konkrét példa: kalkulátorunkban 500 ezer forintos hitelösszeget, és 36 hónapos futamidőt adtunk meg. A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 16 358 forintos törlesztőrészlettel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 12,73%), de nem sokkal marad el ettől a Cofidis 16 654 forintos törlesztőt (THM 12,90%) ígérő ajánlata sem. Emellett érdemes még megemlíteni a Provident, a Cetelem, valamint a Erste konstrukcióját is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum gyorskölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

  Ajánlatunk