Az amerikai törvényhozók egy új törvényjavaslatot nyújtottak be, amely az FDA szigorúbb szabályozásával korlátozná a bébiételekben található mérgező nehézfémeket.
Miközben tavaly a hazai kis- és közepes vállalatok (kkv) jelentős hányada nyújtott iskolakezdési támogatást a családos dolgozóiknak, idén néhány kivételtől eltekintve teljesen eltűnt a cégek bérszámfejtéséből ez a béren kívüli juttatási forma - ezt tapasztalta ügyfeleinél az ICT Európa Holding.
- mondta Vas Renáta, az ICT Európa Holding bérszámfejtési csoportvezetője. A szakember szerint ennek azaz oka, hogy 2019. január 1-től kikerült a kedvezményesen adható juttatások közül az iskolakezdési támogatás.
- emlékeztetett Vas Renáta. A szakember szerint az elmúlt években a cégek átlagosan 20-40 ezer forintnyi iskolakezdési támogatás nyújtottak a munkatársaiknak gyermekenként. Idén ez az összeg szinte teljesen eltűnt.
Ha a nettó összegből indulunk ki, akkor idén a tavalyi évhez képest megduplázódott az iskolakezdési támogatás után fizetendő adók és járulékok összege. Tavaly még a nettó összeg után 40,71 százalék, míg idén 78,95 százaléknyi adót és járulékot kell bevallani.
Könyvelési szempontból az alábbi módon nézett ki ez a tavalyi, még kedvezményes évben: az iskolakezdési támogatás 1,18 szorosa után kellett 19,5 százalék egészségügyi hozzájárulást (eho) és 15 százalék személyi jövedelemadót (szja) fizetni. (Így jött ki a nettó támogatási összeg után fizetendő 40,71 százalék).
Idén a jövedelem 1,18 szorosa után kell 17,5 százalékos szociális hozzájárulási adót (szocho), 15 százalékos szja-t, 19,5 százalékos eho-t, 10 százalékos nyugdíjbiztosítási járulékot és 1,5 százalékos szakképzési hozzájárulást, illetve 1,5 százalékos munkaerőpiaci járulékot kell fizetni. (Így jön ki a nettó támogatási összeg után fizetendő 78,95 százalék).
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az ICT Európa Holding szerint létezik egy megoldás, amellyel ugyan szerényebb támogatást, de adhatnak a cégek a munkatársaiknak. A januártól érvényes jogszabály ugyanis lehetővé teszi, hogy a munkaadók évente egyszer (bármikor) a minimálbér 10 százalékáig, azaz jelenleg 14.900 forintig csekély értékű ajándék révén utalványt adjanak az alkalmazottainak. Ez is adóköteles ugyan, de sokkal alacsonyabb kulccsal adózik: a nettó összeg után 38,35 százaléknyi járulék és adó terheli.
Ha egy vállalat ragaszkodik ahhoz, hogy kedvezményes adókulcs mellett nyújtson iskolakezdési támogatást, akkor ezzel az úgynevezett "csekély értékű ajándékkal" kedveskedhet a munkatársainak még szeptember 10-ig, ugyanis akkor kell lezárni az augusztusi bérszámfejtést.
A legtöbb munkáltató az év elején módosult cafeteria-változásokat is beépítette a munkabérbe. És bár tapasztalataink szerint eltűntek az iskolakezdési támogatások, a magasabb fizetések összegszerűen kompenzálják ezt a dotációt - mondta a szakember.
Elképesztő mennyiségű hamis árut foglaltak le Magyarországon: rosszul járt volna, aki pénzt ad ezért
Cigarettahamisítókra csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV): másfélmillió szál hamisított cigarettát találtak és foglaltak le Nyíregyházán.
Ezzel etetnek minket a boltok: féltve őrzött igazság derült ki több méregdrága, márkás élelmiszerről
Egyre népszerűbbek Magyarországon az áruházláncok sajátmárkás termékei. De mekkora kompromisszumot kell kötnie annak, aki ezekre cserélné le márkás kedvenceit, hogy spóroljon?
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Áprilisban 3,7 százalékos volt az infláció a márciusi 3,6 százalék után, így 14 hónap után megállt a pénzromlás mértékének csökkenése - közölte a KSH - a nap hírei
- Mihail Misusztyin: az orosz kormány fő feladata a "különleges hadművelet" részvevőinek támogatása
- Orsós Sztalvira kiharcolta az olimpiai részvételt
- Áramütés küldte a mélybe a kőművest - egy év felfüggesztett
- Férfi vízilabda ob I - Egyenlített az elődöntőben a BVSC
- Elhagyta Budapestet a kínai elnök