A müncheni Oktoberfest hangulatát idéző sörakcióval jelentkezett az Auchan.
Minden eddigi rekordot megdöntött az év végi forgalom az üzletekben, a teljes kiskereskedelmi forgalom túllépheti az 1200 milliárd forintot és ebből 100 milliárdnál is többet csak ajándékokra költöttek el az emberek - mondta az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az M1-en.
Vámos György hozzátette: a gazdaság és a keresetek növekedése teszi lehetővé, hogy a kiskereskedelemi forgalom évről évre rekordokat dönthet.
Elmondta: nagyon sok vállalkozás terve túlteljesült az év utolsó hónapjaiban, novemberben főleg a webáruházak, decemberben a hagyományos boltok körében. A legtöbben idén is műszaki cikket, játékot, könyvet, kozmetikumot és ruhát vásároltak. Az előrejelzések szerint az ajándékokra költött 100 milliárdból több 10 milliárd értékben műszaki cikkeket szereztek be az emberek, emellett a könyv- és játékpiac forgalma is felélénkült, hiszen ezeknél az eladások fele az év végi, karácsonyi ünnepekhez kötődik.
Vámos György kitért arra is, hogy a kiskereskedelmi forgalom legnagyobb részét még mindig az élelmiszervásárlás teszi ki, 1200 milliárd forintból több mint 500 milliárdot élelmiszerekre költöttek a vásárlók decemberben.
Megszüneteti népszerű kuponjait a Rossmann: ezek a kedvezmények már csak év végéig használhatóak fel
Megváltoztatja hűségprogramját a Rossmann: 2027. január 1-jétől megszüntetik az Ezüst és Arany VIP-tagsággal megszerezhető Joker kuponokat.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






