2018. július 21. szombat Dániel, Daniella

Megújul a budai pláza: plusz parkolók és tetőteraszok is lesznek


Mintegy 30 ezer négyzetméterrel bővítik a Camponát - számolt be a hírről az Index.

A CPI Property Group szakmai ingatlanbefektetői csoport tavaly megvásárolta a Campona bevásárlóközpontot. A Budafok-Tétényi önkormányzat legutóbbi testületi ülésén a csoport arról tájékoztatta a képviselőket, hogy az új tulajdonos fel kívánja újítani, illetve bővíteni szeretné a Camponát - számolt be a hírről az Index.

A fejlesztési koncepció szerint a földszinti alapterületet mintegy 10 ezer négyzetméterrel, míg az emeleti alapterületet (a 2. emeleti épületrészekkel együtt) csaknem 21 ezer négyzetméterrel tervezik bővíteni. A Campona épületének bővítése a meglévő zöldterületek csökkentésével járna, ugyanakkor azt ígéri a fejlesztő,  hogy gondozott, többszintes és változatos fajösszetételű növénytakaróval betelepített zöldfelületek jöhetnek létre.

 

 

JÓL JÖNNE 4 MILLIÓ FORINT?

A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb személyi kölcsönt. Íme, itt egy konkrét példa: kalkulátorunkban 4 millió forintos hitelösszeget, és 84 hónapos futamidőt adtunk meg. A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 61 333 forintos törlesztőrészlettel a K&H Bank nyújtja, de nem sokkal marad el ettől a Budapest Bank 61 840 forintos törlesztőt ígérő ajánlata sem. Emellett érdemes még megemlíteni a Raiffeisen Bank, az ERSTE Bank, valamint a CIB Bank konstrukcióját is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát.

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk

Gigabírság szedi áldozatait az Adrián: sokan nem is sejtik, hogy ez tilos!
Ezt nem árt tudnod, ha a tengernél nyaralsz idén, 132 ezer forint is lehet a büntetés.


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS