15 °C Budapest

Lifehack: így vehetsz féláron eredeti Pick téliszalámit

2020. november 3. 19:34

Néha, egy-egy sajátmárkás bolti termék bizony igen neves, és drága terméket is rejthet. Valószínűleg ezt történt most meg az egyik diszkont szalámijával is. A kísérteties hasonlóság, illetve a gyártó kiléte pedig arra enged következtetni, hogy akár fél áron is bezsebelhető most egy drágább készítmény.

Egy TikTok videó tanúsága szerint, több a Penny Marketben kapható 400 grammos szalámit is ugyanaz az a Pick gyárt, aminek a saját márkájával ellátott terméke jócskán többe kerül a sajátmárkásoknál. Az eltérés pedig nem is csekély, hiszen 

a hivatalos márka termékei kétszer annyiba kerülnek, mint a sajátmárkásba bújtatottak.

A Penny Selection 400 grammos szalámija ugyanis 1 600 forintba kerül, kilós áron tehát 4 ezerbe. Ehhez képest rövid keresgélés után azt találjuk, hogy a Pick 400 grammos téliszalámijának kilója már 8 000 - 8 200 forint közé esik. Ez pedig azt jelenti, hogy a teljesen ugyanúgy kinéző, ugyanazon gyártó termékét fél áron is be lehet zsebelni.

Azt persze nem szabad elfelejteni, hogy a Pick által gyártott, de nem a saját márkájával kitüntetett szalámijának lehet, hogy más a fűszerezése, érlelése vagy más mennyiségű húsból készül. Ez önmagában a videóból, illetve a termék online felületen található leírásából nem derül ki. Az azonban bizonyos, hogy esztétikailag tényleg a megszólalásig ugyanúgy néznek ki a készítmények.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem