2020. augusztus 14. péntek Marcell

Elképesztő drágulás a tojáspiacon: és hol van még a vége!


Számottevően emelkedett az étkezési tojás csomagolóhelyi ára az idei év első 28 hetében: az egy évvel ezelőtti állapothoz képest az M+L méretkategóriában 12,5 százalékos a drágulás.

Ez 27,1 forintos darabonkénti ár - írja jelentésében a NAIK Agrárgazdasági Kutatóintézet. Ez még részben a koronavírus hatása, ami leginkább a húsvét előtti két-három hétben kicsúcsosodó keresletbővülésben jelentkezett - mondta a Világgazdaságnak Major Zsolt, a Magyar Tojóhibrid-Tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége (Tojásszövetség) alelnöke.

A madárinfluenza is hat az árakra - mondta Major Zsolt. A hatalmas károkat okozó járvány a tojóágazatot elsősorban azért érintette, mert a korlátozás alatt álló területeken tilos volt a telepítés, így májusban sok telepen nem tudtak új állományokat termelésbe állítani. Ezzel gyakorlatilag egy átmeneti hiány lépett fel, ami felfelé srófolta az árakat.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt idén - 60 hónapos futamidőre - 38414 forintos kedvezményes törlesztővel kalkulálhatsz, míg 2021-től 40219 forintra ugrik a törlesztő. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok (OTP Bank, Budapest Bank, ERSTE Bank, Cetelem, Provident, stb.) ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

  Ajánlatunk

Portfolio HR Revolution 2020 Konferencia

Vörös riadó! A munkaerőpiac aktuális kérdései, kihívásai, és természetesen a lehetséges megoldások.

Sustainable World 2020 Konferencia

A jövő vállalata konferenciát, melyen a fenntarthatóságról, zöld finanszírozásról és befektetésekről, az energiatársaságok aktuális helyzetéről, és a zöld vállalatok kihívásairól, lehetőségeiről lesz szó.