11 °C Budapest

Az egyik legnagyobb átverés: miért ne fizethetnénk 100 forintot kártyával?

Pénzcentrum
2014. május 15. 05:29

"Sajnáljuk, de ezer forint alatt nem tudunk bankkártyát elfogadni" - számos helyen találkozhatunk a kereskedők részéről ilyen, és ehhez hasonló visszautasítással, hiába van terminál az üzletben. Jogosan tagadják-e meg tőlünk a bankkártya használatát, és ha nem, akkor mit tehetünk?

Nemcsak a bankkártyás fizetés népszerűsége növekszik folyamatosan, de az egyérintéses plasztikok (PayPass, payWave) rohamos terjedésével akkor is mind többször nyúlunk a kártyánkért, ha kisebb összeg rendezéséről van szó. Ugyanakkor alkalmanként boltokban vagy szórakozóhelyeken is könnyen belefuthatunk olyan helyzetbe, hogy pár száz forintos végösszeg esetén a kereskedő visszautasítja a kártyás fizetést. Kellemetlen, hiszen ha nincs nálunk készpénz, akkor vagy fel kell vennünk, vagy többet kell költenünk, mint amennyit szerettünk volna (hogy elérjük a "minimum limitet").

Kevesen szoktak ilyen esetekben reklamálni. Azok, akik megpróbálják, sokszor nem kapnak érdemben választ, és a biztos "jogi" és szabályozási háttér ismeretében inkább nem is pedzegetik tovább a kérdést. Pedig az üzletnek elméletileg nincs lehetősége arra, hogy értékhatárhoz kösse a kártyás fizetést. Habár törvényi szabályozás nincs rá, a kártyaelfogadói általános szerződési feltételek nem engedik meg, hogy a bankkártyás fizetést bizonyos értékhatárhoz kötve határozza meg a kereskedő - tudtuk meg az OTP Banktól.

A kártyaelfogadás szabályait mindig az érintett kártyatársaság alakítja ki. A hazai piacon az elfogadó helyeknek nincs mérlegelési joga a különböző értékű tranzakciók elfogadásával kapcsolatban. Igaz, külföldön lehet találkozni olyan esetekkel, amikor a kereskedő kiköti, hogy bizonyos értékhatár alatt nem fogad el bankkártyás fizetést, vagy azért felárat számít fel. Az Unió nemrég fogadott el egy olyan szabályozást, mely megtiltja a kereskedők ilyen típusú mérlegelési jogát. Az átállásra és jogharmonizációra 22 hónapjuk van a tagállamoknak. Ezt követően a szabályozás a hazai elfogadókra is vonatkozni fog - tájékoztatta a Budapest Bank a Pénzcentrum.hu-t.

Az egyik népszerű budapesti borbár szakmai vezetője kérdésünkre elmondta, hogy tapasztalatuk szerint itthon még nem terjedt el annyira az egyérintéses fizetés, hogy egy zsúfolt péntek vagy szombat estén megengedhessék maguknak a tranzakciónkénti akár csak pár másodperces csúszást. A szakmai vezető hiába használja külföldön is előszeretettel a kártyáját, a bárban nem anyagi megfontolások, hanem a vendégek kényelme miatt döntöttek úgy, hogy a kisebb (1500 forint alatti) összegek esetén nem tudják elfogadnia a bankkártyát. Az értékhatár megállapításkor is külföldi mintát (öt euró) vettek alapul. Hozzátette, hogy kártyás fizetés esetén borravalót is bonyolultabb adni (előre kell jelezni, hogy szeretnénk adni, ekkor a terminálon beüthetjük külön, hogy mekkora összeget szánunk a felszolgálásért, leokézzuk, majd külön még a számla eredeti összegét is jóváhagyjuk).

A bankok így rögzítik az általános szerződési feltételekben a bankkártya elfogadását:
• CIB Bank: "A kereskedő a kártyás fizetést nem kötheti minimumösszeghez, a kártyát vásárlási értéktől függetlenül köteles elfogadni. Amennyiben ezt a kereskedő megszegi, a bank a kártyaelfogadói szerződést azonnali hatállyal felmondhatja."
• OTP Bank: "Az elfogadó nem határoz meg olyan értékhatárt, amely az összeg alatt/és vagy felett nem fogadja el a bankkártyát fizetési eszközként."
• K&H Bank: "Az elfogadó többletköltséget a kártyabirtokosnak nem számíthat fel, nem határoz meg olyan értékhatárt, amely összeg alatt vagy felett a kártyát fizetőeszközként nem fogadja el. Fenti szabály ismételt megszegése a bank általi felfüggesztést vonhatja maga után."

Mit tehetünk, ha nem fogadják el a kártyánkat?

A kártyabirtokos alapvetően mindig a kártyát kibocsátó banknál reklamálhat.A kibocsátó bank továbbíthatja a panaszt a kereskedő elfogadó bankjának. Ha nem tudja beazonosítani a kereskedő elfogadó bankját, akkor a kártyatársasághoz fordulhat, aki továbbítani tudja a panaszt az adott ország elfogadó bankjainak. Javasolható még a vásárlók könyvébe történő beírás, valamint a Fogyasztóvédelemhez történő bejelentés - tájékoztatta lapunkat az OTP Bank. A Budapest Bank is azt nyilatkozta lapunknak, hogy ilyen jellegű panasz esetén érdemes az elfogadó bankhoz, vagy a kártyatársasághoz fordulni.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság lapunk kérdésére azt válaszolta, hogy ha a feltüntetett bankkártya-elfogadó hely a jelzés ellenére - a fogyasztók előzetes tájékoztatása nélkül - a vállalkozás visszautasítja az elektronikus fizetés lehetőségét, azzal felmerülhet a bankkal kötött szerződésben foglaltak megszegése, valamint a nem megfelelő tájékoztatás miatt a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény megszegése.

Amennyiben kikötik, hogy bizonyos értékhatár alatt nem lehet a bankkártyával fizetni, arról a vásárlókat előzetesen tájékoztatni szükséges. Amennyiben ez a tájékoztatás elmarad, úgy lehetőség van az üzletben elhelyezett Vásárlók Könyvébe bejegyzéssel élni, valamint a lakóhely szerint illetékes területi felügyelőségnél panaszbejelentést tenni a törvény megsértése miatt.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Miért utasítják vissza a pár szár forintos kártyás fizetést?

Egy átlagos kártyás fizetés folyamatában alapvetően négy szereplő vesz részt. A fizetést kezdeményező ügyfél, az ő kártyáját kibocsátó bank; a kártyát elfogadó kereskedő, valamint a kártyaelfogadást lehetővé tevő bank (aki a kereskedő bankja). A tranzakciók ötödik - közvetett - szereplője a kártyatársaság (például MasterCard, Visa). Ebben a rendszerben a tranzakciókért különböző díjak kerülnek felszámításra. Így a kereskedőknek is kell bizony fizetni a kártyaelfogadásért; jellemzően kereskedői jutalékot (ennek összege általában a szolgáltatás bizonyos százalékában meghatározott összeg) a bankjuknak. A kereskedői jutalék mértéke a bank és ügyfele közötti alku tárgya, melyet több minden is befolyásol:

  • forgalom mértéke
  • a tranzakció helyszíne (személyes vagy internetes - utóbbi esetében nagyobb a bank felelőssége visszaélés esetén, ezért a jutalék is magasabb)
  • tevékenységi kör (szórakozóhelyek, játéktermek elfogadóhelyeit kiemelten magas jutalék jellemzi)
  • milyen szolgáltatásokat számít be a bank a kereskedői jutalékba (kizárólag a kártyás fizetési művelethez kapcsolódó szolgáltatásait, vagy például a terminál bérleti díját, karbantartását)

Például a Budapest Banknál a kisvállalatok számára biztosított kártyaelfogadás árazása így alakul:

  • Havi díj: 0-4 990 forint
  • Szerződéskötési díj: 0-20 000 forint
  • Kereskedői jutalék: 1-2%
  • Oktatási díj és szolgáltatás üzemeltetési díj: díjmentes

Láthatjuk tehát, hogy főleg a kisebb forgalmat bonyolító boltoknak vagy szórakozóhelyeknek igen sokba kerülhet egy-egy terminál működtetése. Főleg, ha nem "csak" százalékos formában kerül meghatározásra a kereskedői jutalék, hanem van egy minimumdíj is. Például 50 forint + 1 százalékos díj esetén az üzletnek egy 100 forintos vásárlás 51 forintba kerül, tehát a bevétel több mint felét a banknak kell fizetnie. Ha mindössze egy százalékos díj van, akkor a kis összegű, 100 forintos tranzakció után mindössze egy forintot kell a banknak fizetni.

 

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem