Mindhárom használt lakáspiaci szegmensben emelkedtek az árak 2024 első negyedévéhez képest. A legnagyobb drágulást az eddig relatíve olcsóbb panellakásoknál mértek.

Csúcsdráguló slágerterméket akcióz az Aldi, Lidl, Tesco: évente csak egyszer van ilyen, indul a roham
Elképesztő árháborút robbantott a boltok egy része, tekintetbe véve azt is, hogy éppen egy hónap múlva lesz húsvét. Az egészen biztos, hogy a boltok beszpájzoltak az édességből, de korábban a Pénzcentrum már kiderítette, hogy idén bizony magasabb árszintet kell várnunk a boltoktól, mint egy éve, ha csak a csokikra, édességekre gondolunk. Lássuk, ki milyen gigaakciókkal édesgeti be a vásárlókat?
Annak ellenére, hogy még egy hónap van az ünnepig, a nagyobb hazai boltláncok már most megkezdték az őrült akciózást húsvétra. Dekoráció, tojás és csokoládé is bőséggel szerepel a kínálatokban és az akciós újságokban, mi most a másodikra fogunk koncentrálni szokásos heti akciófigyelő összegzésünkben.
A hústévi csokoládé a várakozások szerint drágább lesz, mint az idén, azon egyszerű oknál fogva, hogy az előállításához, szállításához vagy a csomagolásához szükségszerűen kellő cikkek, vagy maga a munkaerő is drágult egy év alatt. Nem segít az sem, hogy a csokoládé, a kakaó vagy a cukor természetesen nem kerültek be abba a harmincas listába, amelyekre vonatkozik a hét elején eliindult árrésstop.
Mindennek az alapja, a kakaóbab pedig most 8 ezer dollár körül van tonnánként, emi elsőre nem rossz ár, csakhogy az elmúlt évben egy hatalmas ralizást mutatott be - a piacon tehát minden van, csak éppen nyugalom nincs. Erről bővebben éppen ma írtunk:
Várhatóan drágábbak lesznek a húsvéti édességek 2025-ben az előző évhez képest. Ennek legfőbb oka az alapanyagárak emelkedése. A kakaó ára 2024 folyamán rekordmagasságba emelkedett a gyenge termés és a kereslet növekedése miatt, de nőtt a cukor ára is. Növekedtek az energia- és szállítási költségek, a munkabérek. Számos adó és díjtétel emelkedett, ahogy a cégek által fizetendő közműdíjak is sokkal magasabbak, amiből részben nyilván a lakossági rezsit finanszírozzák
- mondta kérdéseinkre Intődy Gábor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének főtitkára.
Rögtön az Aldi újságjában belefuthatunk több kedvező ajánlatba is, ha kizárólag a csokinyuszikra- és tojásokra koncentrálunk. A Kinder három csokinyusziját mindössze 599 forintért vihetjük haza, de ennél is olcsóbb egy katicafigura egyedül, ő ugyanis 459 forintot kóstál. Van persze nagyobb nyuszifigura is, csak ennek már magasabb az ára: ő 1 079 forintba kerül, és megkérik az árát a Maxi csokinak is: igaz, ehhez egy plüssfigurát is adnak, így kerül 3 999 forintba.
Ha a kertben szerveznénk csokivadászatot a gyerekeknek, akkor szintén az Aldiban érdemes kezdeni a vásárlást: egy csomag Moser Roth apró csokitojás mindössze 1 499 forintért kapható, ráadásul négyféle íz közül is választhatunk. Ugyanettől a cégtől vehetünk töltött csokitojásokat is ugyanennyi pénzért, és ebből is többféle van. De ha a csokitojást esetleg unnák a gyerekek, akkor a manduladrazsé is jó választás lehet - ez szintén csak 1 499 forintért vásárolható meg.
A Lidl a szokásoknak megfelelően egy igen veretes ajánlatcsomaggal állt elő a húsvéti ünnepre, ráadásul ők kezdték a legkorábban, ugyanis a húsvéti akciók már egy teljes hónapja, február 20. óta érvényben vannak. A mini tejcsokoládé-tojások - csak úgy, mint az Aldinál - csomagonként 1 499 forintba kerülnek, de vehetünk akár pralinégolyót is, amiből egy 200 grammos zacskónyi most 999 forintért hazavihető. A csokifigurák árában már aláígér riválisának a Lidl: egy 100 grammos nyuszi, csibe vagy tojásfigura mindössze 899 forint a Lidl üzleteiben.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A Favorina húsvéti édességcsomagja 1 699 forintba kerül, ezért az árért egy nyuszifigura és több csokitojás jár, szóval igen baráti áron vásárolható meg. Ha pedig egy kicsit mégis másra vágynánk, akkor vehetünk pálcás csokinyalókat - ebből rengeteg fajta van a boltokban, és darabonként csak 999 forintba kerülnek.
A nagy márkák természetesen a Lidl húsvéti kínálatából sem hiányozhatnak: a Milka Oreo-krémmel töltött tojásából egy négy darabos pakk 1 799 forint, a Kinder húsvéi csokija ennél is olcsóbb, mindössze 1 375 forint. Töltött tojások esetében a két nagy gyártó nem ment bele árversenybe, mindkettejük csomagja 999 forintért érhető el.
A Tesconál is egészen komoly kínálatot találhatunk húsvéti édességekből - és mint mindig, most is egyetlen vásárlás örvén akár több ezer forintot is spórolhatunk, ha rendelkezünk Clubcarddal. Ez azért van, mert a jelenleg érvényes húsvéti ajánlatban minden egyes termék olcsóbb, ha ezzel vásároljuk meg. Itt van rögtön a Celebration csokiválogatás nyúlformájú dobozban, ami Clubcard nélkül 2 299 forintba kerül, ha azonban rendelkezünk kártyával, máris csak 1 999 forintot kell fizetni érte.
Csokifigurában meglehetősen olcsót ad a Tesco, egy nyuszifigura 299 forintért kapható, Clubcard nélkül az ár 349 forint. A Smarties csukorkával töltött nyuszija 499 forint (Clubcard nélkül 599), a Milka csokitojásaiból egy zacskónyi pedig Clubcard-áron 899, e nélkül egy százassal drágább, 999 forintos áron vihető.
Végezetül érdemes még egy pillantást vetni az Auchan húsvéti ajánlataira is: itt is tobzódnak a nagyobb márkák, például az M&M's mogyorós csokitojása most 2 199 forintért vihető haza. Lehet még kapni a Milka tojáscsomagját tejcsokiból, ami az Auchannál most 929 forintba kerül. Nem lehet nem észrevenni, hogy a diétázókra is figyelnek: egy paleo csokitojás, cukor helyett eritrittel édesítve 399 forintot kóstál a boltjaikban.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Egy jó szörp titka: így lett a házi receptből sikeres vállalkozás
A semmiből indulva vált országosan ismert prémium márkává a Mayer szörp.
-
Neked 1%, nekik egy újabb lépés a kórházi magány ellen (x)
Az Amigos a gyerekekért önkéntesei, 10 éve viszik a játékos nyelvtanulást a kórházakba. Segítsd őket, hogy jövőre is ott lehessenek a kórházi ágyak mellett.
-
Kiváló minőségű tejtermékek minden napra (x)
A Sole-Mizo Zrt. hat Mizo márkaterméke szerezte már meg a KMÉ-védjegyet, amely a kiemelkedő minőség garanciája a fogyasztók számára.
Portfolio Gen Z Fest 2025


