A felmérés rámutatott, hogy a résztvevők kedvezőbben értékelték a lazacot, amikor nem kaptak információt a takarmány összetételéről.
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) által kezelt kiszereléscsökkentés adatbázis célja, hogy a fogyasztók könnyen hozzáférhető, megbízható és folyamatosan aktualizált forrásból tájékozódhassanak azokról a termékekről, amelyek kiszerelése csökkent.
A vonatkozó kormányrendelet értelmében, ha egy termék új, kisebb (különösen kisebb tömegű vagy térfogatú) kiszerelésben kerül forgalomba, a kereskedő köteles a termék forgalmazásának megkezdésétől számított két hónapig a vásárlók számára jól látható, a kereskedelemért felelős miniszter által meghatározott formájú és tartalmú figyelemfelhívó tájékoztatást elhelyezni az érintett termék kapcsán.
A szabályozás a gyártói és kereskedelmi felelősséget is egyértelműsíti. Magyarországi gyártás esetén a gyártó, egyéb esetekben az első magyarországi forgalomba hozó, illetve a nagykereskedő köteles – az érintett termék első értékesítésekor – írásban tájékoztatni a kereskedőt a kiszerelés csökkenéséről és a korábbi kiszerelések esetleges kivezetéséről. Ezzel egyidejűleg ugyanilyen tartalmú értesítést kell küldeniük az NKFH részére is.
A kiszereléscsökkentés adatbázis, amely az NKFH honlapján érhető el, az átláthatóságot, a tudatos vásárlói döntések meghozatalát és a kereskedelmi gyakorlatok nyomon követhetőségét támogatja.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







