Szelet görögdinnye a kezében az égbolton háttérben

Áremeléssel indul a dinnyeszezon itthon: ennyiért mérik a magyar görögdinnye kilóját 2025-ben

2025. július 11. 06:33

A piaci szakértők szerint bár még valóban magas a dinnye ára, ám idén a szokásosnál 10-15 nappal később, várhatóan július közepén indul a görögdinnye szezon, vagyis napokon, órákon belül, mert a hűvösebb április miatt ugyanis csak két héttel később tudtak ültetni és a meglepően hideg május miatt is indokolt a későbbi start. Mindez azt jelenti, hogy az árakra hatással lesz a lédús áru tömeges megjelenése a pultokon.

A Pénzcentrum korábban beszámolt arról, hogy a havi infláció 2025 júniusában csupán 0,1 százalékos volt, tehát összességében szinte változatlan maradt az árak szintje májushoz képest. A részletekbe nézve azonban több termék és szolgáltatás is komoly áremelkedést produkált egyetlen hónap leforgása alatt – ezek között volt zöldség, hús, közlekedés és nyaralás is.

A lista élére egyértelműen a görögdinnye került, ami 383 forintról 686 forintra ugrott kilónként – ez több mint 300 forintos emelkedés és több mint 79 százalékos drágulás. Ugyanakkor a Pénzcentrumnak nyilatkozó szakértő szerint arra hívta fel a figyelmet, hogy az idén a szokásosnál 10-15 nappal később, várhatóan július közepén, vagyis napokon belül indul a görögdinnye szezon, ez pedig hatással lesz az árakra.

A kisebb és magszegény dinnye a nyerő

A Magyar Dinnyetermelők Egyesületének elnöke a Pénzcentrumnak elmondta: 3590 hektáron termesztenek görögdinnyét, ez 15-20 éve mintegy 10 000 hektár volt, ám be kell látni, az akkori kor dinnyéi a mai fogyasztó igényeknek már nem felelnek meg. Göcző Mátyás szerint a vásárlók már a könnyebben szállítható, kisebb dinnyéket viszik, és a magszegény termések kínálata is évről évre bővül.

A termelők az igényekhez alkalmazkodva egyre több oltott palántát használnak, amelyek egy ellenállóbb növény (például tök) és egy görögdinnyefajta oltásával hoznak létre. Ennek haszna, hogy növény ellenállóbb lesz a talajban élő kórokozókkal és a kedvezőtlen talajviszonyokkal szemben, valamint jobb tápanyag- és vízfelvételt biztosít, ami magasabb terméshozamot eredményezhet.

Idén a szokásosnál 10-15 nappal később, várhatóan július közepén indul a görögdinnye szezon, a hűvösebb április miatt ugyanis csak két héttel később tudtak ültetni és a meglepően hideg május miatt is indokolt a későbbi start. Szerencsére, az említett tavaszi időjárás nem okozott komoly károkat.

Harc a görögökkel, olaszokkal, spanyolokkal

Visszaszerezheti exportpiacait a magyar dinnye, a 175 ezer tonnásra becsülhető idei termés harmada külföldön találhat vevőre – jelentette be a napokban az agrárminiszter. Nagy István szerint a tavalyihoz képest a dinnyeimport mennyisége 51 százalékkal csökkent, ami azt jelenti, hogy a dinnyetermesztők ki tudják elégíteni a hazai igényeket és exportálni is tudnak.

Jelenleg több mint 1300 gazda termeszt görögdinnyét és 310-en sárgadinnyét, a görögdinnye-termesztők száma a tavalyihoz képest kilenc százalékkal, a sárgadinnye-termelők száma pedig tizenöt

százalékkal növekedett. Jelenleg 3590 hektáron termesztenek görögdinnyét, sárgadinnyét pedig 707 hektáron; amíg a görögdinnye termőterülete megmaradt, addig a sárgadinnyéé hatvankét százalékkal növekedett a múlt évihez képes. Magyarország dinnyeexport lehetőségei továbbra is adottak, Szlovákia, Csehország és Lengyelország a legfőbb célország. A sárgadinnye exportja 31 százalékkal nőtt tavaly az előző évhez képest.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A görögdinnye hazai kereskedelemében 60-65 százalék a szupermarketek aránya és 35-40 százalékot tesznek ki a piacok, zöldségesek, valamint az út menti értékesítés. Hozzátette, hogy görögdinnyéből az egy főre jutó éves fogyasztás 10-12 kilogramm, sárgadinnyéből pedig 1,5 és 2,2 kilogramm között mozog.

Göcző Mátyás hansúlyozta: a fóliás dinnyék viszont már kéthete megjelentek a piacon, úgy miként az import dinnyék, ám ezek aránya nem jelentős, mert jóval drágábbak a hazai kínálatnál. Mi elsősorban exportálunk, a termés kétharmada itthon fogy el, egyharmada kerül a határon túlra, ahol jók az esélyei, mert más a jellege, a zamata mind például a dél-európai konkurenciának. Elsősorban az olaszokkal, a görögökkel kell megküzdeni, Németországban még plusz a spanyolokkal is.

Öt nagy termőterületünk van

Magyarországon öt nagy termőterület van: Baranya megye, a Jászság, Fejér megye, Heves megye és Tolna megye. Esetükben a tavalyihoz képest nem nőtt a termőterület, ám a kisebb területeken történt sikeres előrelépés, a Nyírségben 170, míg Dél-Békésben 140 hektárral nőtt a termőterület. Mindez azt is jelenti, hogy a hazai görögdinnye termesztés stabil, ám az ágazati összefogás elengedhetetlen és a gazdáknak is látniuk kell, hogy fáradozásuk megéri, és megélhetést biztosít nekik a dinnyetermelés.

Elengedhetetlen a korszerű technológiák alkalmazása, tudomásul kell venni a már minden évben fenyegető aszály veszélyét, és ennek megfelelően kell átalakítani a vízgazdálkodás, szerencsére erre vannak is megoldások, így például a csepegtető öntözés talajtakarással a legtakarékosabb öntözési mód – mondta végezetül a szakember.

A kisebb méretű dinnye is zamatos

Nagypéter Sándor, a Fruitveb alelnöke, a Délalföldi Kertészek Szövetkezetének elnöke szerint vitathatatlan, hogy a vevők egyre inkább a magnélküli vagy kevés maggal rendelkező fajtákat kedvelik. Emellett ma már jóval nehezebb eladni a 8-10 kilogrammos hagyományos görögdinnyéket, a vásárlók a jól kezelhető, hűtőszekrényben is könnyen tárolható 3-5 kilogrammos dinnyéket keresik. Egyre kevésbé él már az a hiedelem, hogy a kisebb méretű dinnye kevésbé érett és zamatos, hiszen a hibrid fajták eleve ilyen méretre lettek kinemesítve.

A csúcsszezon árait illetően még nehéz becslést adni, ám amennyiben a jelenlegi kedvező kilátások beigazolódnak, úgy jelentős dinnyeáremelésre nem kell számítani: idén is a tavalyi szintekhez közeli árakkal találkozhatnak a vásárlók.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 18. szerda
Sándor, Ede
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. március 18. 20:58
Agrárszektor  |  2026. március 18. 20:31