A fél ország nosztalgiából eszi, a másik menekül előle: megnéztük, honnan jött a párizsi, és hogyan készíthetjük el mi magunk is otthon, adalékmentes házi változatban.
Bőséges halkínálat várja a vásárlókat idén karácsonykor – mondta el Lévai Ferenc a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet szóvivője az InfoRádióban. Beszélt arról is, hogy az aszálykárok mellett kell-e áremelésre számítaniuk a fogyasztóknak.
Az árakon nem emelnek idén – karácsonykor sem –, mert bár egy 10-35 százalékos aszálykár a Dunántúlon bekövetkezett, a lakosság fogyasztása is csökken; közben a gabonaárak sem "lőttek ki" nagyon, ez is segít az árfékben - mondta el Lévai Ferenc. A Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet szóvivője szerint a Magyar Országos Horgász Szövetséggel is megtörtént az egyeztetés, ők is a tavalyi áron kapják a halat. A szakértő úgy érzi, ahhoz, hogy hosszú távon fenntartható legyen a halfogyasztás növekedése, "engedniük kell a sajátjukból".
Az adásban elhangzott, hogy a "spektrumon" a ponty változatlanul dominál, körülbelül 3000 tonnányi a mennyiség, ami karácsonykor elkel, ilyen szempontból "akár két karácsony is kellene". Előretört közben az afrikai harcsa, és bár számos nehézség sújtja a tógazdasági haltermelést, az intenzív haltelepek még nőni is tudtak, "a kibocsátott hal mennyisége és minősége is Európa-szerte elismert".
Felejtsd el az olcsó húsvéti sonkát: a húsipari szakértő elárulta, miért fizethetünk rá a spórolásra
Húsvéti sonkavásárlás 2026: Kötözött vagy gyorspácolt, áztatva vagy főzve, olcsón vagy horror áron – mutatjuk, mire érdemes figyelni az ünnepi asztalra kerülő sonka kiválasztásakor
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








