A sörök mellett a világ leghíresebb sörfesztiválján, azaz az Oktoberfesten sem kell lemondania a megéhezett látogatóknak a magyar strandok kedvenc ételeiről.
Jövőre 10-ről 21 százalékra nő a cseh csapolt sör áfája, ez pedig azt jelenti, hogy az eddig kimondottan olcsónak számító minőségi sörözés bizony jócskán drágább lesz Prágában is – írja a Magyar Nemzet.
Jövőre 10-ről 21 százalékra nő a cseh csapolt sör áfája. Az érdekvédelmi szervezetek 70 korona körüli 12 fokos prémium (körülbelül öt százalék alkoholtartalmú) korsónkénti átlagárra számítanak. Ezt az átlagot persze jócskán felhúzzák a frekventált turista helyeken tapasztalható árak – írja a lap, akik szerint ezután is lehet majd azért olcsóbban jó sört kapni.
Jelenleg a cseh szakhatóságok 64,3 koronás (16 forintos árfolyamon számolva 1028 forint) átlagárat számolnak, ebben azonban a már említett frekventált turisztikai helyek magas árai is benne vannak. Kiválóan csapolt söröket azonban még Prága szívében is lehet kapni 44-49 koronáért, ami jelenleg 704-784 forintra jön ki – írják. Ha pedig ezekhez az árakhoz hozzádobjuk a 11 százalékos emelést, még akkor is bőven benn ragadhatunk 60 korona alatt.
Megszüneteti népszerű kuponjait a Rossmann: ezek a kedvezmények már csak év végéig használhatóak fel
Megváltoztatja hűségprogramját a Rossmann: 2027. január 1-jétől megszüntetik az Ezüst és Arany VIP-tagsággal megszerezhető Joker kuponokat.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






