23 °C Budapest
young woman in a gray apron preparing pasta.

Tovább dagad a tészta-pánik: ennyivel drágább a Barilla itthon ma, mint külföldön

2023. július 30. 15:00

Korábban már többször is foglalkoztunk azzal a jelenséggel, hogy egyes, itthon is ismert és kapható tésztaféléket olcsóbban vásárolhatunk meg a nyugat-európai üzletekben, mint Magyarországon. Éppen nyári vakációját töltő kollégánknak köszönhetően Ausztria és Nagy-Britannia után most egy újabb nyugati országról bizonyosodik be, hogy a tészta ott valóban „filléres kaja”.

A napokban Olaszországban nyaraló kollégánk hívta fel a figyelmünket arra, hogy az egyik helyi üzletben négy csomag félkilós Barilla tészta megvásárlása esetén egy csomag darabonkénti ára mindössze 0,79 euróba kerül. Ez azt jelenti, hogy 380 forintos árfolyammal számolva egy olasz vásárlónak csupán 300 forintot kell kiadnia egy félkilós Barilláért. Mint említettük, ehhez egyszerre négy csomagot kell megvásárolnia, így a gyakorlatban 1201 forintért kap összesen 2 kilogramm tésztát.

A jobb összehasonlíthatóság érdekében körülnéztünk, hogy a legismertebb magyarországi üzletláncok jelenleg milyen áron kínálják ugyanennek a márkának a termékeit. Azt tapasztaltuk, hogy a hazai polcokon nagyjából egységes áron juthatunk hozzá a Barilla legolcsóbb tésztáihoz:

 

  • a Tescóban az 500 grammos kiszerelések többsége 1249 forintért kapható, ugyanakkor van olyan 1 kilós kiszerelés is, amelynek ára mindössze 959 forintba kerül, így fél kilóra vetítve a termék itt a legolcsóbb, mindössze 480 forint;
  • a Kifli.hu-n 1199 forintba kerülnek a legolcsóbb, félkilós kiszerelésű tészták, jóllehet az 1 kilós kiszerelésűek 2199 forintért is megvásárolhatóak, melyek így aránylag olcsóbbak félkilós társaiknál;
  • a Sparnál hasonló a helyzet: a legolcsóbb félkilós 1149 forint, de az 1 kilós kiszerelés már 2199 forintért is a miénk lehet;
  • az 500 grammos kiszerelés az Auchanban is 1149 forintba kerül, míg az 1 kilós termékek esetében 1299 forint a legalacsonyabb ár;
  • az Aldi esetében találtunk olyan száraztésztát, amelynek kilójáért mindössze 1109 forintot kell kifizetnünk, ami 500 grammra vetítve már csak 555 forintot jelent;
  • a Lidl július 31. és augusztus 2. közötti akciójának köszönhetően a Barilla kilós spagettije most csak 999 forintba kerül, így fél kilóra vetítve a termék itt mindössze 500 forint.

Tehát Magyarországon a legmagasabb ár négyszer, de még a legalacsonyabb is másfélszer akkora, mint a kollégánk által tapasztalt olaszországi (ráadásul a másfélszeres arány csak olyan termékek esetében igaz, melyek legkisebb kiszerelése 1 kiló, így a valóságban ezen az áron nem vásárolhatjuk meg őket). Persze mondhatjuk, hogy ez az alacsony, 300 forintos ár csak akkor érvényes, ha egyszerre négy csomagot vásárolunk, ám a fényképen az is látható, hogy az eredeti, egy csomagra érvényes ár is csupán 1,19 euró, azaz 452 forint (változatlanul 380 forintos árfolyammal számolva). Nincs mese, az olasz Barilla ára akkor is veri az itthoni árak mindegyikét, ha éppen rebellis kedvünkben vagyunk, és nem hagyjuk, hogy az üzlet több tésztát tukmáljon ránk annál, mint amennyire éppen szükségünk van.

Nem egyedi jelenségről van szó

Persze a fent leírtak aligha lehetnek túlzottan meglepőek, hiszen korábban itt a Pénzcentrumon is többször beszámoltunk arról, hogy bizonyos, Magyarországon is ismert tésztaféléket olcsóbban vásárolhatunk meg Nyugat-Európában, mint itthon. Egy tavaly novemberi cikkünkben például arról írtunk, hogy az egyébként magyar Gyermelyi száraztészta Londonban lényegesebb olcsóbb, mint a hazai üzletekben.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A Telex.hu idén januári, éppen a Barilla termékeivel foglalkozó cikke nyomán mi is megírtuk, hogy a hazai árak lényegesen meghaladják az olasz- és franciaországi árakat, míg egy másik, szintén januári cikkünkben arról számoltunk be, hogy a Spar sajátmárkás termékei 82 százalékkal kerültek többe itthon, mint Ausztriában.

Az említett, konkrétan a Barilla termékeivel foglalkozó januári cikk szerint ezt a jelentős árkülönbséget nehéz megindokolni, ám az egy elfogadható magyarázat lehet, hogy Magyarországon teljesen máshogy pozícionálják a márkát, mint egyes nyugat-európai országokban: míg máshol szinte belépőáras terméknek számít, addig nálunk inkább a prémium kategóriába igyekeznek besorolni. Ebből pedig az is következik, hogy a magyarországi forgalmazók jelentősen magasabb árat is elkérhetnek a Barilla termékeiért, mint nyugati társaik.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ez a superfood lehet a foci Eb nagy slágere (x)

Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.

Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 18. szombat
Erik, Alexandra
20. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm