A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon.
Horrordrágulás az Aldiban, Lidlben, Pennyben, Tescóban: a 34 százalékos áremelés csak a kezdet?
Több hullámban érte el a magyar boltláncokat a drágulás. Először tavaly év végén drágult sokat a bevásárlás, nagyjából 10 százalékkal, majd február-márciusban már 20 százalék közelében járt az infláció. Azóta is hiába várják a vásárlók a mérséklődést, nagy tempóban emelkednek tovább az árak: mostanra már több mint 30 százalékos drágulás tapasztalható.
Az áprilisi 20 százalékról májusban már 25 százalék közelébe emelkedett a G7 által minden hónapban felmért nagy bevásárlás összköltsége alapján számított drágulás, majd júniusban durván 30, júliusban pedig már csaknem 35 százalék volt a növekedés. Tehát jelenleg majdnem 35 százalékkal fizettünk többet az élelmiszerekért, mint tavaly júliusban, és júniusban ez még „csak” 30 százalék volt a tavaly júniushoz képest. Az adatokat a hónap végén az Aldiban, a Lidlben, a Penny Marketben és a Tescóban vették fel. Amit egy éve a négy bolt átlagában még 16 324 forintért megkaptunk, azért most 21 930 forintot kellett fizetnünk, ez 34,3 százalékos emelkedésnek felel meg.
A lap által vizsgált üzletekben a legolcsóbb félbarna kenyér (amely olyan becsalogató alaptermék, amelynek az árát a végsőkig próbálják alacsonyan tartani) kilója átlagosan 522 forint volt. A reális, azaz árstoppal nem torzított tejár változás a mérések szerint éves szinten 50-60 százalék körül van, és nem meglepő módon a tejtermékek (vaj, tejföl, kefir, joghurt, sajt) is rendre ezt a mértéket hozzák. A húsoknál 30 százalék körüli a piaci alapú emelkedés, ebből lehet következtetni arra, hogy árstop nélkül a csirkemell 1500 forint helyett már a kilónkénti 2000 forintos szintet ostromolná.
Természetesen az 1500 forintos csirkemell és a többi stoppolt ár a gyakorlatban csak akkor érvényes, ha van belőle készlet - írja a lap. A 30-50 százalékos áremelés megtiltása most már nagyon komoly feladat elé állítja a boltokat, ahogy mennek fel az árak, egyre nagyobb az a veszteség, amelyet minden egyes eladott árstoppolt terméknél elszenvednek.
Szakértők szerint tovább drágulhat a hús, a liszt - így a pékáruk -, és egyes feldolgozott élelmiszerek ára. Az élősertés felvásárlási árak az elmúlt hónapokban meredeken, egyes beszámolók szerint 50-60%-kal ugrottak meg, ami a következő hónapokban jelenhet meg a feldolgozott húsok áraiban. A búzaárak emelkedése miatt a következő hónapokban meredeken folytatódhat a liszt nagykereskedelmi és a pékáruk árainak emelkedése. A jövedéki adóemelés a dohánytermékek és szeszesitalok, a chipsadó (neta) emelése számos feldolgozott élelmiszer árát fogja emelni a következő hónapokban.
Ezzel etetnek minket a boltok: féltve őrzött igazság derült ki több méregdrága, márkás élelmiszerről
Egyre népszerűbbek Magyarországon az áruházláncok sajátmárkás termékei. De mekkora kompromisszumot kell kötnie annak, aki ezekre cserélné le márkás kedvenceit, hogy spóroljon?
Rengeteg magyar kedvenc termékét változtatják meg: ennyit a legendáról, ezt is megtépte az idő szele
Hamarosan kapható lesz kés nélküli svájci bicska is, a cég ezzel reagál az egyre szigorodó nemzetközi szabályozásokra.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Ausztria kiengedte a szellemet a palackból: küszöbön a 41 órás munkahét?
- Váratlan bejelentést tett egyik versenyzőjével kapcsolatban a Ferrari
- Véradást szerveznek a fiúnak, aki felmászott egy vonatra és nagyerejű áramütés érte
- Hetven évvel a debütálás után új formában viszi színpadra első operarendezését Szinetár Miklós
- ÉKM: a nehéz tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a pünkösdi hétvégén
- Forgalmi változások lesznek Budapesten a kerékpárverseny miatt