Megjelent az a kormányrendelet, amely etikai és állatvédelmi okokra hivatkozva 2027. január 1-jétől betiltja a vadállatok cirkuszi szerepeltetését.
Február elsejétől már élelmiszert is vásárolhatunk SZÉP-kártyánkkal, sőt még egy évig bármely zsebből költhetünk bármire.
A Magyar Közlönyben megjelent, hogy a SZÉP-kártyák felhasználási feltételeinek változásának szeptemberi határideje kibővült további egy évre. Így a rendelet szerint továbbra is bármely zsebből bármire költhetnek a kártyatulajdonosok. Sőt, bővül is a lista, ugyanis februártól már élelmiszerre is költhetünk a kártyán lévő összegből.
Februártól egyelőre május 31-ig lehet majd élelmiszert vásárolni SZÉP-kártyával, egyedül alkoholt és dohányárut nem vásárolhatunk majd így. Azonban, mivel megszűnik a járvány miatti rendkívüli adókedvezmény, a dolgozók mintegy tizedével kaphatnak kevesebbet kártyáikra.
Fata László, a Cafeteria Trend ügyvezetője az RTL híradóban elmondta, hogy jövőre az adó ismét 28 százalék lehet a SZÉP-kártyákon lévő összegek után a 2021-es 15 százalék helyett.
Különleges termékek érkeznek a Lidl, Tesco, Penny áruházaiba: ilyen akció csak egyszer van egy évben
Alig pár hét, és itt a sulikezdés. Ezt a boltok is tudják, úgyhogy nagyüzemben tolják az iskolakezdési akciókat.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.






