Lehúzás a pesti plázában: ennyiért adják a maszkot, kézfertőtlenítőt automatából

2020. június 25. 17:02

Hiába ért véget a veszélyhelyzet, a maszk viselése tömegközlekedési eszközökön és az üzletekben továbbra is kötelező. Aki otthon felejti, az út közben is beszerezheti, a háromszorosáért.

Egyelőre még kötelező a maszk viselése a tömegközlekedési eszközökön, ahogy az üzletekben is, és még a jövő héten is így lesz ez - mondta el Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón. Az operatív törzs heti rendszerességgel vizsgálja felül a védelmi intézkedéseket, tehát amíg ők nem döntenek másképp, a maszk marad.

Van bőven!

A kezdeti nehézségek után, maszkokat ma már egyre több helyről be lehet szerezni, sőt, ahogy arról a Pénzcentrum elsőként beszámolt, már a diszkontáruházak is árulják őket hetek óta.

Ám akkor sincs baj, ha otthon felejtjük, út közben is be tudjuk szerezni - de persze súlyos felár ellenében. Az egyik budapesti pláza, a Westend bejáratánál például maszk automatát állítottak fel, melyből a kézpénz mellett akár bankkártyával is vásárolhatunk.


Aki feledékeny, az fizessen: az egyszerhasználatos automatás szájmaszk 300 forintba kerül, ezt nagyjából a harmadáért, akár már 100 forintért is beszerezhetjük online, vagy a patikákban. Igaz, három darab csak 600 forintba kerül.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)


Az FFP2-es az automatában 1000 forintba kerül, melyet már a feléért, 499 forintért is beszerezhetünk online.


A kézfertőtlenítő ára a pláza bejáratánál 1100 forint.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 16. péntek
Gál
42. hét
Október 16.
Élelmezési világnap
Október 16.
A kenyér világnapja
Október 16.
Blog akciónap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. október 16. 05:57