Mikrobiológiai nem megfelelőség miatt kétféle Primavera ásványvizet hívott vissza a Magyarvíz Kft.
Erre szórják a pénzt a magyarok: többet mint a szlovákok, de a románok rajtunk is túltesznek
2018-ban az Európai Unió országaiban az összes GDP 1,3 százalékát fordították kommunikációra - ide véve minden formáját a postától kezdve, a telefonon át, az e-mailezésig, (előfizetések, szolgáltatások). Ez azt jelenti, hogy az uniós háztartások az összes kiadásának 2,3 százalékát tette ki a kommunikációra fordított költség.
A háztartások kiadásainka arányában vizsgálta a kommunikációra fordított költéseket az Eurostat. Míg egyes országokban nőtt, máshol csökkent ez az arány, összességében 2,3 százalékát teszi ki az uniós országokban az összkiadásoknak ez a tétel. A magyar adatok ennél egy egész százalékponttal lettek magasabbak. Attól függetlenül, hogy az átlag nem nevezhető magas kiadásnak, az egyes országok között drasztikus eltéréseket lehet tapasztalni.
A lista végén, ahol a legkevesebb az ilyen jellegű kiadás, olyan országok állnak, mint Luxemburg, az Egyesült Királyság, Ausztria vagy Dánia. Míg a lista élén éppen a nem élvonalbeli országok: Bulgária, Görögország, Románia, Horvátország, Málta. A hatodik helyre becsúszott Magyarország is 3,3 százalékkal, egy hajszállal előzve Szlovákiát.
2008 és 2018 között a kommunikációra fordított összeg aránya sok EU-tagállamban csökkent a háztartások összkiadásaihoz képest. A leginkább Észtországban 1,3 százalékponttal, de csökkenés mutatkozott Hollandia (-1,1%), Lengyelország (-1,0%), Franciaország (-0,8%), Írország (-0,7%), Csehország, Portugália, és Bulgária (-0,6%) kommunikációra fordított kiadásaiban is.
Magyarországon nem volt számottevő csökkenés, csak az elmúlt évben, 2008-2017-ig 3,6 és 3,8 százalék között mozgott az arány, csak 2018-ra esett vissza 3,3-ra. Ezzel szemben például Romániában (2,1%), Litvániában (0,5%), Svédországban (0,4%) és Horvátországban nőttek az ilyen jellegű kiadások az elmúlt 10 évben.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







